Michael Jackson ezért került kínos helyzetbe, amikor Diana hercegnővel találkozott
Michael Jackson még a koncertjének menetrendjét is meg akarta változtatni Diana hercegnő miatt.

Diana hercegnő élete során számtalan hírességgel találkozott, a szívek királynője egyes ismert emberekkel később jó barátságot is kötött.
Közéjük tartozott a pop műfaj koronázatlan királya, Michael Jackson is, akivel legelőször 1988 júliusában találkozott a Wembley stadionban. Az énekes pont akkor turnézott Londonban, a fellépés mellett jótékonykodott is, a fiatalok elhelyezkedését segítő Prince's Trustnak 150 ezer fontot, míg a Great Ormond utcai gyermekkórháznak 100 ezer fontot utalt át. A hercegnő szeretett volna személyesen is hálát adni az énekesnek nagylelkűségéért, ráadásul ő maga is imádta Jackson zenéit.
Michael Jackson emiatt élte meg kínosan a Dianával való első találkozását
A nagy találkozás előtt Jackson nagyon kínosan érezte magát, ugyanis akkoriban az egyik legnagyobb sláger a Dirty Diana, azaz a Piszkos Diana című dala volt. A szám egy olyan rajongóról szól, aki annyira rajong a zenészért, hogy még az ágyában is kiköt, ezt a szlengben gruppinak nevezik. Az énekes úgy érezte, nem szabad ezt a dalt előadnia a koncerten, mert rettegett attól, hogy megbántja vele a hercegnőt, erről 1997-ben Barbara Waltersnek vallott.

- Ő királyi fensége miatt nem akartam előadni a Dirty Dianát, de emlékszem, ő rákérdezett, hogy eljátszom-e a dalt. Erre ezt válaszoltam neki: "ön miatt természetesen nem" - magyarázta.
A hercegnő reakcióján nagyon meglepődött, ugyanis Diana ragaszkodott ahhoz, hogy adja elő a számot az ő kedvéért, hiszen csak azért, mert a dal címében az ő neve szerepel, az nem egyenlő azzal, hogy róla is szól a szöveg. Jackson feleslegesen idegeskedett, meg is könnyebbült a válasz után, így végül a Dirty Dianát is előadta aznap este a csapatával.
A hercegnő volt az egyik legboldogabb a közönségben, amikor felcsendült az ominózus muzsika, végig táncolt rá, és a dalszöveget is végig énekelte Jacksonnal együtt, akivel ezután szoros barátságba került.
Így festett Diana hercegnő, amikor Budapesten járt
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festett Diana hercegnő magyarországi látogatásakor.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció