Ez a táncosnő Michael Flatley felesége: 14 éve bolondulnak egymásért
Michael Flatley és Niamh O'Brien négy hónap járás után mondták ki a boldogító igent.

Michael Flatley, a világhírű, ír sztepptáncos az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál során zárta örökre magát emberek millióinak szívébe. Lord of the Dance című show-műsorára rengetegen voltak kíváncsiak, nem csoda, hogy körbeutazta turnéival több alkalommal is a világot, sőt hazánkban is járt. Számos világrekordot megdöntött karrierje során, sokáig ő volt a leggyorsabb lábú táncos.
A 62 éves legenda végül 2016-ban vonult végleg vissza a tánctól, az egészségi állapota sem volt a legjobb, a sok tánc és állandó pörgés miatt a gerince és a bal térde sem szuperált már úgy, mint régen, ráadásul fáradásos töréssel diagnosztizálták, emellett mind a két Achilles-ínja elszakadt. Sokáig a tánc volt a mindene, nem csoda, hogy végül élete szerelmét is a munkájának köszönhetően találta meg.
Fotókon Michael Flatley felesége
Michael Flatley a '80-as években egyszer már megházasodott, de végül az a frigy a '90-es években tönkrement, 1997-ben mondták ki hivatalosan is a válását. Az igazira kilenc évet várt ezután, egy csinos táncosnő, Niamh O'Brien vette le a lábáról.

Flatley-hez hasonlóan szíve választottja is az ír tánc szerelmese, Niamh háromévesen már magántanárhoz járt. Tinédzserként gyakran versenyzett, 17 évesen egy világbajnokságon a negyedik helyezett lett. Nem csoda, hogy ilyen múlttal őt is beválogatták Michael Flatley csapatába. Évekig csak munkakapcsolat kötötte össze őket, majd 2006 júniusában egymásba szerettek.

Annyira biztosak voltak egymásban, hogy végül 2006 októberében egybekeltek, azóta is elválaszthatatlanok egymástól. Fiuk, Michael St. James Flatley 2007-ben látta meg a napvilágot.
Ő Terence Hill felesége
Képes összeállításunkban megnézheted, ki csavarta el Terence Hill fejét.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció