Michael Douglas 25 évvel idősebb, mint Catherine Zeta-Jones: a színésznő házasságukról vallott

A színészpár 2000 novemberében esküdött egymásnak örök hűséget.

catherine-zeta-jones-michael-douglas
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1998 augusztusát írtuk, amikor Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones közös barátaik, Antonio Banderas és Melanie Griffith révén először találkoztak. A színésznek elég volt harminc perc, hogy a fekete szépség teljesen levegye a lábáról, több interjúban is elmesélte, hogy fél óra után tudta, ő lesz gyermekei édesanyja.

Nem tévedett. A pár még az év novemberében bejelentette, hogy a színésznő első közös gyereküket várja. Egy esztendővel később a lánykérés is megtörtént, a lagzira pedig 2000. november 18-án kerítettek sort a New York-i Pláza Hotelben. 

Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones hosszú házasságának titka

Az azóta eltelt húsz év nem telt eseménytelenül. 2003-ban négytagú család lettek, de sajnálatos módon a nehézségek sem kerülték el őket. Douglast 2010-ben rákbetegséggel diagnosztizálták, amelyet sikeresen legyőzött, feleségéről egy évvel később derült ki, hogy bipoláris zavarral küzd.

catherine zeta jones 1
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

A sajtó sem kímélte őket, a pletykalapok sokáig a köztük lévő 25 év korkülönbségen élcelődtek, valamint időről időre a házasságuk megromlásáról szóló hírek is napvilágot láttak. Ezen a téren mindketten nagyon diszkréten, ritkán nyilatkoznak a magánéletükről, és a közösségi médiában sem szeretik mutogatni, hogyan élnek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Ennek fényében a színésznő interjúja a Wall Street Journal nevű lapnak igazi különlegességnek számít, amelyből kiderült, mi kovácsolja össze őket jóban-rosszban immár 22 éve. Zeta-Jones nem akart irreális képet festeni a hétköznapjaikról, elárulta, náluk sem minden tökéletes, sokat tesznek a harmóniáért.

- A férjem 25 évvel idősebb, mint én - ez sosem volt titok. Mint minden kapcsolatban, nálunk sem lenne normális, ha nem lennének hullámvölgyeink. Ami viszont állandó, a kölcsönös szeretet és tisztelet. Sosem veszítettük el a humorérzékünket, és még mindig élvezzük egymás társaságát - nyilatkozta a filmcsillag.

catherine zeta
Fotó: Bravo / Getty Images Hungary

Valamint arról is beszélt, hogy a munkájukból adódóan a legkevésbé sem mondható átlagosnak vagy kiszámíthatónak az időbeosztásuk. Így abba is sok energiát fektetnek, hogy megteremtsék a kiegyensúlyozottságot a család számára.

- Rengeteg időt töltünk együtt, mert sok más párral ellentétben a mi beosztásunk nem a tipikus kilenctől ötig tartó munka. Mi vagy nagyon elfoglaltak vagyunk, vagy sokáig semmit sem csinálunk. Szóval a kapcsolatunk alatt rengetegszer előfordul, hogy magunk lehetünk. Például 12 évig éltünk a gyerekeinkkel Bermudán. Ugyanakkor megadjuk egymásnak a kellő teret, a humorunk pedig, úgy tűnik, örökre kitart.

Catherine Zeta-Jones édesanyja

Catherine Zeta-Jones és édesanyja közös képei alapján egyértelmű, hogy a filmcsillag kitől örökölte gyönyörű vonásait. Patricia továbbadta lányának a lehengerlő mosolyt és az igéző tekintetet. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű édesanyával büszkélkedhet a színésznő.

Catherine Zeta-Jones édesanyja gyönyörű nő: a színésznő Patriciától örökölte szépségét

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük