A 92 éves Michael Caine-t kerekesszékben fotózták: szép családjával mutatkozott a vörös szőnyegen
Michael Caine-t is díjazták a 2025-ös Vörös-tengeri Nemzetközi Filmfesztiválon.
A 92 éves Michael Caine családjával vett részt a 2025-ös Vörös-tengeri Nemzetközi Filmfesztiválon tegnap este, a színészlegendát több évtizedes munkásságáért díjazták.
Michael Caine és családja a filmfesztiválon
A Szaúd-Arábiában megrendezett filmes rendezvény vörös szőnyegére Caine kerekesszékben érkezett, ugyanis már nem tud rendesen járni évek óta. Szerettei is ott voltak vele.

A fenti felvételen Caine mögött 78 éves felesége, Shakira Caine látható, a kép jobb szélén 52 éves lányuk, Natasha szerepel. A fekete estélyiben a színészlegenda első házasságából született lánya, a 69 éves Dominique van. A három fiatal a színész unokái: Allegra, Taylor és Miles.
A 92 éves sztár miután megkapta a díját, köszönetet mondott a színpadon, írta meg a Daily Mail.
- 90 éves koromig dolgoztam, ami már két évvel ezelőtt volt, akkor azt gondoltam magamban, hogy nem fogok semmi mást csinálni, mert annyira szerencsés voltam, amennyire csak lehetett. De az egyik legnagyobb szerencsés dolog az, hogy ma este itt lehetek. Elmondom, miért, mert még soha nem voltam itt. Láttam a tévében, de azt hittem, soha nem fogok itt semmit se nyerni. Viszont most nyertem, szóval boldog vagyok, amiért megleptetek.

A szeretteit is méltatta.
- Van egy mesés családom, akiket hihetetlenül imádok, és egy meglehetősen mesés filmes családom is volt. Néhányan cserbenhagytak, de nem számít, mert hihetetlenül szeretem őket, beleértve a kudarcba fulladt kapcsolatokat is.
Ő a legtöbbet foglalkoztatott színész Hollywoodban: sokan mégsem ismerik a nevét
Mutatjuk, melyik sztár a legfoglalkoztatottabb színész Hollywoodban.
ElolvasomCover: Getty Images
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















