Tündéri Meryem Uzerli kislánya - A Szulejmán színésznője cuki fotót posztolt róla

Meryem Uzerli kislánya februárban már négyéves lesz.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Meryem Uzerli színészi karrierje 2008-ban kezdődött, de igazi nemzetközi szupersztárrá csak három évvel később vált, miután megkapta Hürrem szerepét a Szulejmán című történelmi sorozatban, melynek összesen száz epizódjában szerepelt 2011 és 2013 között.

Hiába imádják milliók világszerte, a 34 éves török származású színésznő magánéletéről meglehetősen keveset lehet tudni. Arról viszont több lap is beszámolt, hogy a 2014-es esztendő elején azt követően hagyta el sietősen Törökországot, hogy szembesült a ténnyel, szerelme, Can Ateş megcsalta őt. 

Az első hírek szerint azért utazott akkoriban Németországba, hogy pihenjen, mivel kiégettnek érezte magát, de hamarosan kiderült a teljes igazság. Meryem Uzerli ekkor már ugyanis terhessége utolsó hónapjaiban járt, saját bevallása szerint pedig hűtlen kedvesétől távol szeretett volna életet adni közös gyermeküknek.

A kis Lara Jemine végül 2014. február 10-én született meg, akit azóta is egyedül nevel. Tündéri kislányát időnként azért megmutatja rajongóinak az Instagram-oldalán: hamarosan negyedik születésnapját ünnepli. Bájos közös fotójukat imádják a netezők, hiszen már több mint 130 ezer like-ot kapott ez a cuki felvétel, melyen összebújnak.

Melltartóban pózol a Szulejmán Hürremje - Ilyen szexi fotók készültek Meryem Uzerliről

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük