Tucatnő smink nélkül Mena Suvari, az Amerikai szépség sztárja
A fiatal sztárt a reptéren örökítették meg, ám szépségápolási szerek nélkül kiábrándítóan festett.
Mena Suvarit a reptéren kapta lencsevégre valamelyik szemfüles lesifotós, a 30 éves amerikai színésznő pedig megdöbbentően festett smink nélkül.
Ezeken a fotókon rá sem lehet ismerni arra a fiatal bombázóra, aki például meglepően könnyedén csavarta el Kevin Spacey fejét az Amerikai szépségben.
Smink nélkül nem az a bombázó
Suvari arcbőre ugyanis már-már vakítóan csillogott a zsírtól, arról nem is beszélve, hogy szépségápolási szerek nélkül már korántsem volt olyan ellenállhatatlanul vonzó, mint mondjuk az Amerikai pitében, ahol bomlottak utána a pasik.
Fiatalon kezdte karrierjét
A színésznő 12 éves korában kezdett modellkedni, és színészi karrierje is rövidesen beindult. Tinédzserként például mellékszerepet kapott a Vészhelyzet egyik epizódjában.
Majd néhány kevésbé emlékezetes alakítást követően 1999-ben robbant be a köztudatba, köszönhetően az Amerikai szépség és az Amerikai pite hatalmas sikerének.
Előbbiért BAFTA-díjra is jelölték, ám ezt a sikerét a mai napig nem sikerült megismételnie.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Emlékezeteset alakított azonban a Sírhant művek negyedik évadjában, amiben egy Edie nevű leszbikus művészt formált meg meggyőzően.