Ő volt a copfos kislány A farm, ahol élünkben: 61 évesen így néz ki Melissa Gilbert
Melissa Gilbert ma is ugyanolyan mosolygós és bájos kisugárzású nő.
1974-ben indult útjára A farm, ahol élünk című sorozat, amelyben Melissa Gilbert alakította a bájos Laura Ingallst.
Melissa Gilbert így néz ki most
A mindig mosolygós, kedves kislány pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe, nemcsak Amerikában, hanem hazánkban is, annak ellenére, hogy a széria csak 1998-ban került magyar televízióba. Gilbert mindössze tízéves volt, amikor bekerült a kasszasiker sorozatba, és egészen tizenkilenc éves koráig játszotta a szerepet.
A farm, ahol élünk meghozta számára az áttörést, és onnantól kezdve számos neves produkcióban tűnt fel, többek között a Bosszúra szomjazva, az Ellenséges szándékkal és a Vihar rabjai című filmekben. Emellett sorozatokban is gyakran volt látható: ő formálta meg Barbara Gordont a Batman egyik változatában, láthattuk a Hetedik mennyországban, és legutóbb, 2025-ben a Ha szólít a szív című szériában is szerepelt.
Bár már 61 éves, éveket letagadhatna korából. Ragyogó mosolya és természetes kisugárzása mit sem változott, rajongói pedig máig odavannak fiatalos megjelenéséért.
Melissa Gilbert azon kevesek közé tartozik, akik sosem félnek az újrakezdéstől. Háromszor ment férjhez: elsőként 1988-ban Bo Brinkman színészhez, akitől egy fia, Dakota Paul Brinkman született. 1992-es válása után, 1995-ben ismét kimondta a boldogító igent, ezúttal Bruce Boxleitner színésznek, akivel tinédzserkoruk óta barátok voltak. Házasságukból született második gyermeke, Michael. 2011-ben másodszor is elvált, ám ötvenévesen ismét rátalált a szerelem: Timothy Busfielddel már tizenkét éve él boldog házasságban, és láthatóan ma is tökéletes harmónia uralja az életüket.
2025 elején a Netflix bejelentette, hogy újra fel szeretné dolgozni A farm, ahol élünk történetét. A színésznő akkor elmondta, örül a hírnek, mert szerinte ez az a történet, amelyet időről időre érdemes újra elmesélni.
- A farm, ahol élünk világa elég tág ahhoz, hogy sokféle történetet el lehessen benne mesélni – ugyanúgy, mint a Kisasszonyok esetében, amit újra és újra elő lehet venni. Ezek klasszikus történetek, de eddig senki sem dolgozta fel őket úgy, hogy teljesen hű maradt volna a könyvekhez. Az eredeti sorozat Michael Landon értelmezése volt – most pedig itt az ideje, hogy valaki más is megmutassa a sajátját. Szerintem bőven van hely mindkettőnek, sőt, még több hasonló projektnek is a Kis ház-univerzumban – mondta, ám arról nem esett szó, ő szerepet vállalna-e ebben a rebootban, írja az Entertainment Weekly.
Képes összeállításunkban megnézheted, ma is milyen remekül néz ki Melissa Gilbert.
Ő volt a világ legszebb kislánya: a 24 éves Thylane Blondeau így tündökölt a párizsi divathéten
Thylane Blondeau sem hagyta ki az idei őszi párizsi divathetet.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- marion cotillard
















