Döbbenetes, mire készül Melania Trump: Donalddal is megváltozott a viszonya

Melania Trump vágyik a first lady szerepére.

mel-és-don
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Donald Trump és Melania Trump házasságáról már hónapok óta pletykálják, hogy az a tönk szélére került, ám a Page Six új riportja alapján ez nincs így, sőt.

Meglepő, de Melania már gőzerővel készül a first lady szerepére.

Melania Trump nem szeretett first lady lenni, most mégis újra arra a szerepre készül

2021-ben a CNN még arról számolt be, hogy Melania nem akar first lady lenni soha többé, ezt a legközelebbi barátainak is elárulta. Amíg ebben a pozícióban volt, nemcsak férje, hanem ő is rengeteg kritikát kapott az emberektől, sőt még a Vogue címlapjára sem kerülhetett az elnök feleségeként. Pedig a magazinnál szinte hagyománynak számít, hogy minden first lady kap egy külön címlapsztorit, ez történt Hillary Clinton, Michelle Obama és Jill Biden esetében, sőt Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke is felkerült a legendás lap borítójára. 

GettyImages-1453536559
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Úgy tűnik, Melania meggondolta magát, fordulópontot jelentett, amikor Donald lánya, Ivanka és férje, Jared Kushner visszaléptek a reflektorfényből. Az elhivatottsága jó hatással van a volt elnökkel való kapcsolatára is.

- Közelebb vannak egymáshoz, mint előbb. Trump azt állítja, hogy Melania többet lesz mellette a mostani kampánya során, mint előző alkalommal - számolt be a forrás.

GettyImages-1440051498
Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Melania a Fox Newsnak is interjút adott, amelyben megerősítette, hatalmas megtiszteltetésként élne meg, ha ismét ő lehetne a first lady.

- A férjem óriási sikereket ért el első kormányzása alatt, és újból a nagyság és a jólét felé vezethet majd bennünket. Maximálisan támogatom őt, és alig várjuk, hogy újra reményt adjunk a jövőre nézve, illetve szeretettel és erővel vezessük Amerikát.

First ladyként továbbra is arra összpontosítana, hogy biztonságos és tápláló teret teremtsen a gyermekek számára a tanuláshoz, a fejlődéshez és a boldoguláshoz.

Donald Trump 2022 őszén jelentette be, hogy újraindul a 2024-es választásokon, a terveit csak a jogi ügyei húzhatják keresztbe.

Melania előtt ő volt Donald Trump felesége

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen csinos nő Marla Maples.

Donald Trumpnak ez a szépséges nő volt a felesége Melania előtt: Marla szépségversenyt is nyert

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover- és ajánlók: Getty Images

Ezt is szeretjük