
Melania emiatt dühös Donald Trumpra: az egykori first lady külön lakosztályban él a férjétől
Melania és Donald Trump viszonya nem túl rózsás az ismerősök bevallása alapján.


Donald Trump és Melania Trump házasságáról ismerősök kotyogtak ki friss információkat a People magazinnak.
A lap azért járt utána, mi a helyzet kettejükkel, ugyanis idén márciusban kiderült, a volt amerikai elnök ellen azért emelhetnek vádat, mert a 2016-os választási kampánya során egy kamucégen keresztül 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek azért, hogy a nő ne beszéljen a nyilvánosság előtt a viszonyukról.
Melania Trump és Donald Trump viszonya
Melaniát egyáltalán nem érdekli a férje körül kialakult dráma, sőt a mai napig mérges, hogy Trump Danielsszel csalta meg, miközben ő otthon volt az akkor még újszülött kisfiukkal, Barronnal. Persze nem a pornószínésznő volt az egyetlen szeretője, Karen McDougal playmate-tel is összeszűrte a levet.

Az 52 éves Melania elsősorban magára és a szívéhez legközelebb álló emberekre koncentrál, hogy mi lesz a férje sorsa, nem igazán érdekli.
- Melania a saját életére koncentrál, boldognak érzi magát, hogy mar-a-lagói birtokukon élhet, és olyan emberek veszik körül, akik szeretik őt, és sosem beszélnek a valóságról, és nem emlegetik fel azokat a rossz dolgokat, amiket a férje tett - mondta az egyik bennfentes.
Hallani sem akar Trump piszkos ügyleteiről.
- Még most is dühös, és nem akar hallani erről a témáról. Tisztában van azzal, ki is a férje valójában, csak a családjával és néhány közeli barátjával tartja a kapcsolatot.

Meglepő, de már nem is Mar-a-Lago ugyanazon szegletében élnek, az 5810 négyzetméteres, 126 szobás birtokon mindkettejüknek megvan a külön birodalma. Ettől függetlenül gyakran vacsoráznak együtt, és megjelennek különféle partikon.
- Még mindig találkoznak a barátokkal, hogy együtt vacsorázzanak a klubban, de külön élnek, és mindketten azt csinálnak, amit akarnak. Már nem töltenek annyi időt együtt.
Melania ideje nagy részét a szüleivel és fiával, Barronnal tölti. Mindnyájan együtt élnek a Palm Beach-i birtokon.
- Melania szereti a gyönyörű időjárást és Palm Beach üdülővárosi hangulatát, boldog, amikor itt lehet.
Donald Trump exneje
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen csinos nő Marla Maples.
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
Cover- és ajánlóképek: Getty Images