Melania Trump így reagált férje vereségére - Nem rejtette véka alá véleményét

Melania Trump a közösségi médiában is megszólalt.

melania-és-donald-trump-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magyar idő szerint szombaton, a késő délutáni órákban derült arra fény, hogy Joe Biden nyerte meg az amerikai elnökválasztást, miután a húsz elektori szavazattal rendelkező Pennsylvania államban is ő győzedelmeskedett. A polgárok november 3-ig adhatták le voksukat, a két legesélyesebb a demokraták jelöltje és a republikánus Donald Trump volt.

Bár Trump még november 3-án úgy érezte, sima győzelmet arat, Biden több csatatérállamban is átvette a vezetést, ezután az üzletember a Twitter-oldalán rendszeresen hangoztatta, hogy csalást érez a levegőben. Miután szombaton kiderült, hogy az elnök vereséget szenvedett, nem tudta ennek tényét elfogadni.

Melania Trump is megszólalt

A leköszönő first lady, Melania Trump a CNN forrásai szerint azért győzködi férjét, fogadja már el végre, hogy veszített, ebből úgy tűnik, hogy Trump szemében nem rejtette véka alá a véleményét. A közösségi médiában is posztolt a vasárnap esti órákban, az Instagramra és a Twitterre is ugyanazokat a sorokat írta. A nyilvánosság előtt sokkal visszafogottabban kommunikált.

- Az amerikai emberek megérdemlik a tisztességes választásokat. Minden törvényes - nem illegális - szavazatot meg kellene számolni. Teljesen átlátható módon muszáj megvédenünk a demokráciánkat - írta.

A twitterezőktől kapott a first lady hideget és meleget is, többen kifogásolták nála, hogy nem gratulált sehol sem Joe Bidennek, mások kifejtették örömüket, hogy 2021 januárjában el kell hagyniuk a Fehér Házat. Instagramjára több pozitív kommentet is kapott, voltak olyan republikánus szavazók, akik leírták, hogy imádkoznak a Trump házaspárért.

GettyImages-1277465341
Fotó: Win McNamee / Getty Images Hungary

Az elmúlt években házasságukról is több szó esett, a Daily Star pletykalap egy közeli forrásra hivatkozva már belengette, hogy Melania a válást tervezi, mivel ez nem hivatalos, így ezt nem kell még készpénznek venni, az viszont tény, hogy furcsa házasság az övék, erről nyilatkozott Omarosa Manigault Newman, az elnök egykori politikai segédje a Lorraine műsorban. Állítása szerint néha tényleg olyanok, mint akik kedvelik egymást, máskor visszautasítóan viselkednek a másikkal. Mary Jordan Pulitzer-díjas újságíró a first ladyről szóló életrajzi könyvében írta le, hogy Trumpék annyira elhidegültek már egymástól, hogy külön szobában alszanak, a beosztottjaik pedig sosem látták őket igazi családként.

Fotókon Melania Trump csinos édesanyja

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest Melania Trump anyja. Már értjük, kitől örökölte a szépségét.

Melania Trump édesanyja ilyen csinos - Amalija 73 évesen is remek formában van

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük