Összepakolt, és elhagyta férjét a műsor után! Súlyos oka volt az énekesnő döntésének

Mel B az X-Factor döntője után elhagyta a férjét.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tovább gyűrűzik a Mel B körül kirobbant botrány. Mint ahogy azt mi is megírtuk, két nappal az X-Factor döntője előtt kórházba került a mentor, és úgy tűnt, még a műsort is el kell hagynia.

Végül a csodával határos módon megjelent, bár egyáltalán nem tündökölt úgy, mint korábban. A testét kék foltok és karmolások csúfították, az egész arca beesett volt.

Megverte a férje?

A rajongók több fórumon is azon kezdtek lamentálni, hogy bizonyára férje, Stephen Belafonte bántalmazta az egykori Spice Girlt, aki az adásban már egyébként a karikagyűrűjét sem viselte.

Ezt támasztotta alá az is, hogy az énekesnő testvére, Danielle Brown nyíltan megvádolta a férfit, hogy többször megverte már nővérét. Belafonte a Twitteren reagált az őt ért vádakra.

- Általában nem válaszolok Twitter-üzenetekre, azonban azokra a hozzászólásokra, amelyekben azt állítják, hogy bántottam a feleségemet, reagálni fogok: ez egyszerűen undorító és nem igaz! Mel nagyon beteg volt, és több orvos is segített neki a felépülésben. Ha a rajongók nem képesek gondolkodni, mielőtt megszólalnának, akkor nem igazi rajongók - írta.

Ugyanakkor a The Sun már arról adott hírt, hogy Mel B a műsor után összeszedte a holmiját, és elhagyta férjét, akivel hét éve házasok. Az énekesnő nem akart nyilatkozni, ám nem cáfolta meg a hírt.

Nem sokkal a botrány kirobbanása előtt interjút adott a Grazia magazinnak. Már a fotózásról és az interjúról is három órát késett, és őszintén bevallotta, azért, mert veszekedett a férjével, ami igen gyakori volt közöttük.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük