Rezeg a léc Meghan hercegné alatt: Harry miatt került veszélybe a terve
Meghan hercegné főzős műsora lehet, el sem indul a Netflixen.
Az már köztudott, hogy Meghan hercegné főzőműsora készülőben van a Netflixre, ám már arról sutyorognak a bennfentesek, hogy a streamingszolgáltató mégsem fogja Harry feleségének projektjét megjelentetni.
Mi lesz Meghan hercegné főzős műsorával a Netflixen?
A hercegi pár még 2020-ban írt alá egy 100 millió dolláros szerződést a Netflixszel, 2022-ben megjelent a róluk szóló dokumentumfilm-sorozatuk, majd 2023 augusztusában érkezett a Heart of Invictus, idén pedig a Polo, az utóbbi kettő Harry herceg szerelemprojektje volt.
Nos, a Polo elég rossz nézettséget hozott, illetve a kritikusokat sem nyűgözte le, emiatt a Netflixnél fontolóra vették, hogy lehet, mégsem fogják Meghan főzős műsorát megjelentetni, írta meg a Daily Mail. Árulkodó, hogy még a megjelenési dátumát sem jelentették be. Érdekesség, hogy a hercegné American Riviera Orchard márkájának oldalán sem lehet még semmit sem vásárolni, pedig a cégen keresztül háztartási cikkeket és különféle finomságokat, például lekvárt árusítana.
Idén tavasszal kiküldtek pár influenszernek és hírességnek egy-egy lekvárt, de további fejlemények nem történtek a márka életében. Valószínűleg az előkelőség a főzős show elindulásával együtt szeretné a vállalkozását beindítani, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a Netflix keresztülhúzza a számításait.
– Az emberek azt mondják, hogy a Netflixnél kimerültek. Annyi munka van velük, és egyenesen úgy tűnik, hogy nem éri meg nekik, hogy megjelentessék a műsoraikat – fogalmazta a forrás.
Az is kiderült, hogy a streamingszolgáltató biztosan nem fog újra több évre szerződést kötni a hercegi párral.
A cikk arról is írt, hogy egyre több A-listás pártol el a hercegi pártól, ugyanis nem vet rájuk túl jó fényt, ha Harryvel vagy Meghannal mutatkoznak.
Harry és Meghan gyerekei jó sokat nőttek: a 3 éves Lilibet hosszú hajú hercegnő
Harry herceg és Meghan hercegné karácsonyi képeslapon mutatták meg a gyerekeiket.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images