Tegnap jelentették be! Váratlanul szakított a szőke színésznő
Szakított Meg Ryan és John Mellencamp, mert szerintük túl különbözőek.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Három év után szakított Meg Ryan és párja, John Mellencamp. A pár csak most jött rá, túl sok mindenben különböznek, és az sem könnyítette meg a dolgukat, hogy távol éltek egymástól.

Az 52 éves színésznő ugyanis New Yorkban, míg 62 éves szerelme egy indianai farmon. A zenészt állítólag az is megviselte, hogy folyton a figyelem középpontjába kerültek, bárhol jelentek is meg, nem maradt magánéletük.

- John ízig-vérig romantikus. Portrét festett Megről, és szerelmes leveleket, dalokat írt neki, valamint azt állította, miatta lett jobb ember - mondta el a US Weeklynek az egyik barátjuk, aki azt is közölte, a férfi azon gondolkodott, elveszi a színésznőt.

Azonban végül nem kérte meg a kezét, mert úgy látta, sohasem tudnának békében és boldogságban élni, hiszen Ryan nem akarta feladni nagyvárosi életét, ő pedig megfogadta, nem hagyja el szülőotthonát. John Mellencamp éppen a színésznő miatt hagyta el feleségét, Elaine Irwint, akivel 18 évig éltek együtt. Meg Ryan Dennis Quaid felesége volt tíz évig - őt Russell Crowe-ért hagyta el, akibe közös filmjük forgatásán szeretett bele. 

Ezt is szeretjük