Fotó! Meg Ryan kiábrándítóan néz ki fürdőruhában
A romantikus filmek hercegnőjét Hawaiiban kapták le a tengerparton, bár alig lehetett ráismerni.
Bár Hollywoodban szinte minden sztár - különösen, ha nőnemű - azon ügyködik, hogy minél karcsúbb és fiatalosabb legyen, sokan vannak, akik átesnek a ló túloldalára a nagy igyekezetben.
Ráadásul a görcsös akarás és a túlzásba vitt plasztikai beavatkozások éppen ellenkező hatást váltanak ki – mint ahogy az látszik Meg Ryanen is.
Több kilóval jobban festene
Bár azt állítja, egyáltalán nem tart az öregedéstől, és negyven felett egyáltalán nem érzi úgy, hogy a karrierjének befellegzett, a Hawaii tengerpartján készült képek másról árulkodnak.
Ezeket elnézve a kilencvenes évek romantikus filmjeinek közkedvelt hősnője 48 éves korára leginkább egy hatvanéves, megfáradt asszonyra hasonlít - alig emlékeztet arra bájos szőkeségre, aki volt egykoron.
Nem elég, hogy sorozatosan kés alá feküdt, és arcát már-már torzzá szabták, de a kíméletlen diétázás még nőies vonalait is kiradírozta.
Már nem a régi
Pedig még a két évvel ezelőtti strandolós képen is - melyen örökbe fogadott kislányával, Daisy True-val játszott jókedvűen a tengerparton - igazán remek formában volt, bár igaz, ami igaz, a szépészeti beavatkozások nyomait már ott viselte arcán. Mára a jókedvből sem maradt semmi, persze nincs is nagyon oka a felhőtlen vidámkodásra.
Legújabb, Serious Moonlight című filmjét ugyanis, melyet az Egyesült Államokban 2009 december végén mutattak be, a kritika kíméletlenül lehúzta.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














