Teljesen eltorzult az arca! Meg Ryanre rá sem lehet ismerni
A színésznő mindenkit meglepett ijesztő megjelenésével, egy kicsit sem hasonlított önmagára.
Meg Ryan meglepő látványt nyújtott a vörös szőnyegen. Amint megérkezett, rögtön a figyelem középpontjába került.
Ezúttal nem kifogástalan megjelenése miatt zsongták körbe a fotósok, mégis megállás nélkül kattogtak a kamerák.
Eltorzult az arca
Az 51 éves színésznő a Szicíliában megrendezett 59. Filmfesztiválon vett részt egészen furcsa külsővel. Szája érthetetlen módon hatalmasra nőt, a jelek szerint a rengeteg szilikon érte el ezt a hatást.
Arcán több plasztikai beavatkozásnak a nyoma is felfedezhető, pofijának izmai elképesztően merevek. Nincs információ arról, hogy a sztár miért döntött külsejének drasztikus átszabatása mellett, de az biztos, hogy a műtétek következtében teljesen elvesztette fiatalkori báját.
A híresség abszolút nem volt a toppon, hiszen öltözködésében is rengeteg kivetnivaló volt. Egy fekete szoknyát, szintén fekete hosszú ujjú felsővel vett fel, melyben még idősebbnek tűnt.
Nincs sok munkája
A pletykák szerint a színésznő lepukkant külsejének oka lelkiállapota, állítólag megviselte mellőzöttsége.
Nem árasztják el a jobbnál-jobb felkérések, legutóbb Lisa Kudrow webes sorozatában szerepelt, melynek címe a Web Terápia volt.
A fesztiválon több híresség is részt vett, de nem volt fergeteges hangulat, hiszen az eseményre rányomta a bélyeg James Gandolfini, amerikai színész tragikus halála. Az HBO-n futó Maffiózok című sorozatból ismert férfi római vakációján vesztette életét szívroham következtében.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Meg Ryan azért megpróbált mosolyogni és a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, főleg, hogy előadást tartott, melynek során karrierje tapasztalatait osztotta meg a közönséggel.