Meg Ryan szakított 11 évvel idősebb zenész vőlegényével - Közel 9 év után lett vége

Meg Ryant és zenész párját utoljára 2019 májusában látták együtt.

Meg Ryan szakított
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Meg Ryan és 11 évvel idősebb zenész párja, John Mellencamp 2018 novemberében jegyezték el egymást, úgy tűnt, minden a tervek szerint halad az esküvőjükkel kapcsolatban, ám 2019-ben elkezdték pletykálni kettőjükről, hogy különváltak az útjaik, erre az is okot adott, hogy utoljára májusban mutatkoztak együtt. Úgy tűnik, beigazolódott a rajongók gyanúja.

Meg Ryan és John Mellencamp szakítottak

Több külföldi bulvárlap, a Daily Mail, a Mirror, illetve a People magazin is lehozta a US Weekly pletykalapra hivatkozva, hogy tényleg véget ért a sztárpár szerelme. Az egyik hozzájuk közel álló forrás így nyilatkozott:

- Megnek elege lett, és felbontotta az eljegyzésüket, egyáltalán nem bánta meg a tettét - mesélte a forrás a lapnak.

Bár a két sztár sajtósa egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de a szakításuk tényét az is alátámasztja, hogy amikor a színésznő megjelent az október 27-ei a Governors Awardson, nem viselte az ujján a jegygyűrűjét.

A kapcsolatuk tele volt hullámvölgyekkel, legelőször 2010 decemberében kapták le őket együtt New York elit negyedében a lesifotósok, de hivatalosan 2011-ben vállalták fel a kapcsolatukat. 2014-ben szakítottak először, akkor a People-nek azt nyilatkozta a páros egyik ismerőse, hogy a nagy távolság miatt nem tudnak elegendő időt fordítani egymásra, hiszen míg Meg New Yorkban, addig a férfi Indianában élt.

2015-ben ismét próbáltak összemelegedni, de az év decemberében a színésznő azt nyilatkozta, hogy a szerelem terén most inkább szünetet tart, és csak a gyerekeire koncentrál. 2017 júliusában a Page Six hozta le először, hogy újra egymásra találtak. 2018 novemberében Meg Ryan az Instagram-oldalán jelentette be, hogy eljegyezték egymást, de úgy tűnik, most már végleg véget ért a szerelmük.

Meg Ryan fia irtó jóképű

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest Meg Ryan és Dennis Quaid felnőtt fia, Jack.

Ő Meg Ryan 27 éves fia - Jackből jóképű színész lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük