Ismeretlen okból elhunyt Maury Chaykin, a Beethoven 2 sztárja

Maury Chaykin halálának okát nem tudni, de annyi bizonyos, hogy egy ideje veseproblémák gyötörték.

2010. július 27-én, életének 61. esztendejében, Torontóban elhunyt Maury Chaykin amerikai karakterszínész, akit a közönség olyan híres filmekből ismerhetett, mint a Mondvacsinált hős, a Beethoven 2 vagy a Zorro álarca.

A sztár halálának okáról ügynöke nem nyilatkozott, de feltételezhető, hogy beteg veséi mondták fel a szolgálatot, Chaykin ugyanis egy ideje vesebántalmakkal küzdött.

Színpadon is játszott

Az 1949-es, Brooklynban született Maury Chaykin a New York-i Állami Egyetem tanult színészetet, majd a hetvenes években Torontóba költözött, hogy a színpadon próbálja ki magát.

- Maury kétségkívül tehetséges színész volt, aki olyan remekül helytállt, hogy az elkövetkező generációk számára is példaként szolgálhat. Hiányozni fog a szakma iránti elkötelezettsége, illetve az az elhivatottság, amivel a kanadai színművészet iránt viseltetett - nyilatkozta Ferne Downey, az ACTRA színészegylet elnöke.

De nem csak a színpadon alkotott maradandót - csaknem 120 kisebb-nagyobb filmszerep köthető a nevéhez. A magyar közönség egyebek közt a Vinny, az 1ügyű, a Mondvacsinált hős, a Beethoven 2, a Majd, ha fagy! vagy éppen a Brilliáns csapda című filmekből ismerheti.

Karakterszínésznek tartotta magát

Chaykin nem tiltakozott, ha karakterszínésznek nevezték. Ahogy egy idei áprilisi interjúban elmondta, számára tulajdonképpen mindig áldás volt inkább, mint átok, hogy karakterekben gondolkodtak róla.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Persze adódtak olyan helyzetek, amikor be akartak tuszkolni egy-egy skatulyába, ugyanakkor igyekeztem anyagilag úgy bebiztosítani magamat, hogy ne kelljen muszájból akármit bevállalnom - mesélte.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A testes színészt legutóbb a 2008-as Gyilkos állapot című tévéfilmben láthattuk Magyarországon, de valójában szinte haláláig forgatott: Conduct Unbecoming című thrillere éppen az utómunkálatoknál tart.

Maury Chaykint felesége, Susannah Hoffmann színésznő, valamint lányuk, Rose gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük