Váratlanul elhunyt az ismert együttes tagja! Az egész ország imádta a dalaikat

Elhunyt Martin Lister, az Alphaville tagja.

2014. május 21-én, 52 éves korában elhunyt Martin Lister, az Alphaville együttes billentyűse. A zenész, dalszerző 1995-től működött közre a sikeres német szintipop bandában, mely a nyolcvanas években Magyarországon is elképesztően népszerű volt.

- Szomorú híreim vannak. Május 21-én, szerdán Martin Lister teljesen váratlanul elhunyt Londonban. Nemcsak az együttes állandó tagját, egy nagyszerű billentyűst és tehetséges dalszövegírót vesztettünk el, hanem egy drága barátot is. Meg sem tudunk szólalni a döbbenettől, sokkolt bennünket a hír. Az Alphaville soha nem lesz már olyan, mint eddig volt - áll az együttes Facebook-oldalán.

Fellendítette a zenekar életét

Lister a kilencvenes években vált az együttes tagjává, amely akkor már túl volt olyan slágereken, mint a Forever Young, a Big in Japan, a Sounds Like a Melody, a The Jet Set vagy a Dance with Me.

A csapat hosszú ideje nem turnézott, és működése is rendszertelen volt. Az Alphaville Martin Lister beszállásával lett ismét aktív; nemcsak billentyűsként, de zenei rendezőként is sokat tett hozzá a zenekar felfrissüléséhez.

A koncertek mellett komoly szerepet játszott a csapat eddigi utolsó albuma, a 2010-ben megjelent Catching Rays on Giant dalaiban, egy számot, a Call Me Downt ő maga énekelte el.

Már nem lesz ott a születésnapon

Az Alphaville idén ünnepli 30. születésnapját, a csapat ebből az alkalomból szeptemberre nagyszabású koncertet tervezett Párizsban, és új lemezt is kilátásba helyezett.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Meg nem erősített források, hazai rajongóoldaluk, az Alphaville.hu információi szerint szó volt egy újabb magyarországi fellépésről is, szeptember 6-án a Miskolci Sörfesztiválon.

Az utóbbi években többször felléptek hazánkban, 2011-ben az alsóörsi Harley-Davidson Fesztiválon, 2012-ben a rakamazi Hegyalján, tavaly pedig Szegeden, a Déja Vu fesztiválon.

Martin Lister egy korábbi interjújában, melyet az Alphavillenow.com-nak adott, elmesélte, 2000 környékén kezdett el állandó szövegíróként is részt venni a banda életében, de tudja, hogy a keményvonalas rajongók valószínűleg sohasem fogják elfogadni őt az Alphaville negyedik tagjának.

Ezt a dalt imádta az ország

Hallgasd meg az Alphaville két klasszikusát, a Forever Youngot és a Big in Japant az új felállásban, Martin Listerrel, egy 2013-as fellépést rögzítő videón!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük