Felesége és fia gyászolja! Otthonában váratlanul elhunyt az ismert zenész

Marshall Grant gitáros, illetve a világhírű Tennessee Two zenekar alapítója volt.

A sokak által szeretett amerikai zenész, Marshall Grant augusztus 7-én, életének 83 évében, arkansasi otthonában váratlanul elhunyt.

A tehetséges basszusgitáros a hatvanas évek népszerű csapatának, a Tennessee Two nevű együttesnek volt az egyik alapítótagja.

Ő volt Johnny Cash gitárosa

Marshall Garnett Grant 1928-ban látta meg a napvilágot a dél-karolinai Bessemer Cityben. Nagycsaládban nőtt fel, összesen 12-en voltak testvérek.

A kisfiú a Chapel Grove High Schoolba járt, de igazi vidéki gyerekként sokat segített a ház körül is, és már ekkor megtanult gitározni, jórészt folk- és népdalokkal szórakoztatta a helybelieket.

Szinte még kamaszként, 18 éves korában megnősült, feleségével, Etta May Dickersonnal Memphisbe költöztek, egy fiuk született, Randall. Grant eleinte szerelőként dolgozott egy autójavító cégnél, itt ismerkedett meg a zenész Johnny Cash-sel.

Miután visszatért a légierőnél töltött katonai szolgálatból, több társával - közöttük Luther Perkins gitárossal és Johnny Cash énekessel - megalakították a Tennessee Two elnevezésű zenekart.

65 évet élt boldog házasságban

Az alkalmi formációnak nagy sikere lett, az úgynevezett boom-chicka-boom-ritmussal forradalmasították a hagyományos amerikai country-zenét. Grant 1954-től 1980-ig volt a zenekar oszlopos tagja, Johnny Cash szinte összes lemezfelvételén ő játszotta a basszus szólamot. A híres I Walked The Line című nótájuknak még a filmsztár Cary Grant is nagy rajongója lett.

A virtuóz zenész több pengetős hangszeren is játszott, hagyományos és elektronikus gitáron és különféle népi hangszereken is. Grant időközben Cash menedzsere is lett, ő fogta össze a fellépéseket és turnékat több mint húsz éven keresztül.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Marshall Grant otthonában, az arkansasi Jonesboróban hunyt el, augusztus 7-én. A közkedvelt zenész 83 évet élt. A legendás basszistát felesége, Etta May Grant - akivel 65 évet élt boldog házasságban -, fia és két unokája gyászolják.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük