Közös fotó! Ez a magyar szépség hódította meg a Facebook alapítójának szívét

Mark Zuckerberg szerzett magának egy kiskutyát, méghozzá egy pulit!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Facebook 2004-es megalapítása óta az internet első számú közösségi honlapjává lépett elő, világkörüli hódító útja pedig még korántsem ért véget.

A Facebook atyja és vezérigazgatója, Mark Zuckerberg a kirobbanó sikernek köszönhetően a világ legfiatalabb milliárdosai közé emelkedett, a Vanity Fair magazin pedig tavaly az információs korszak legbefolyásosabb személyiségének kiáltotta ki.

Örökbefogadtak egy kiskutyát

A 26 éves programozó - aki jelenleg egyszemélyben tölti be a Facebook vezérigazgatói és elnöki posztját - alaposan meglepte rajongóit március elején, amikor úgy döntött, hogy barátnőjével, Priscilla Channel örökbefogadnak egy kiskutyát.

Sok hollywoodi sztár áll nagy állatbarát hírében, elég csak például Mickey Rourke-ra gondolnunk, aki még a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegére is magával vitte azóta végelgyengülésben elhunyt házi kedvencét, Lokit.

Zuckerberg hozzá hasonlóan szintén egy igazán cuki kis szépséget választott, méghozzá nem is akármilyet, egy magyar pulit, aki gazdái humorérzékéről tanúbizonyságot téve a Beast - vagyis a Szörnyeteg - nevet kapta.

Már a lépcsőmászás is megy neki

Beast 2011. január 10-én született az oregoni Grass Pants városában, és jelenleg Palo Altóban él Markkal és Priscillával, derül ki rövidke életrajzából, sőt, rajongói azóta arról is értesülhettek, hogy már a lépcsőmászás sem okoz gondot neki!

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az elmúlt napokban Szörnyeteg igazi szupersztár lett, népszerűségéről pedig mindent elárul, hogy önálló Facebook-oldalát a mai napig több mint 50 ezren lájkolták, ezzel pedig letaszította a trónról Barack Obama Bo nevű cukiságát is!

A fehér csöppség a róla készült fotók alapján valóban imádnivaló, a rossznyelvek szerint azonban Zuckerberg részéről ez az egész csak egy PR-fogás, hogy kellemesebb színben tüntesse fel magát a tavalyi Facebook-film után.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

David Fincher A közösségi háló című, Oscar-díjra jelölt filmje ugyanis nem túl szeretetreméltó képet fest Zuckerbergről, akit 2010-ben a Time magazin Az Év Emberének választott meg.

Fotók: facebook.com/beast.the.dog

Ezt is szeretjük