Titokban megnősült az énekes! Egy 20 évvel fiatalabb nőt vett feleségül
Marc Anthony harmadszor is kimondta az igent.
A hírek szerint Marc Anthony ismét kimondta a boldogító igent! A 46 éves énekes november 11-én vette el 26 éves barátnőjét, Shannon de Limát, mégpedig nem máshol, mint a sztár birtokán, mely a Dominikai Köztársaságban található.
A venezuelai modell, akinek már van egy hétéves fia, valamint az énekes 2012-ben kezdtek el randizgatni, majd a férfi idén márciusban meg is kérte kedvese kezét.
Harmadszor is megnősült
Ez a házasság már a harmadik Marc Anthony életében, és mindannyiszor gyönyörű nőket választott: először 2000-ben állt oltár elé Dayanara Torresszel, akit korábban Miss Universe-nek választottak.
Tőle két fia született, Cristian 13, Ryan pedig 11 éves. A házasság állítólag közel sem volt felhőtlen, két évvel később szakítottak, majd újra összejöttek, végül 2004-ben hivatalosan elváltak.
Még ugyanebben az évben a férfi elvette Jennifer Lopezt, vele is két közös gyermeke van, Emme Maribel és Maximilian David ikrek, 2008-ban születtek.
Bár a világ álompárnak hitte őket, 2011-ben bejelentették, hogy innentől külön utakon folytatják, a válásukat idén nyáron mondták ki.
Így ismerte meg Jennifer Lopezt
Nemrégiben megjelent életrajzi kötetében Jennifer Lopez fellebbentette a fátylat arról, miért is jött össze Marc Anthonyval nem sokkal az után, hogy szakított vele Ben Affleck színész, pedig már az esküvőt tervezték.
- Amikor Bennel szakítottunk, olyan volt, mintha kitépték volna a szívemet a helyéről. Az emberek ilyenkor különféle dolgokat tesznek, hogy enyhítsék a fájdalmat. Van, aki droghoz nyúl, más bulizni jár, én viszont próbáltam olyan embert találni, aki szeretni tud, és vigaszt nyújt a magányos óráimban. Ekkor toppant be az életembe Marc - vallotta a True Love című könyvében.
A műsorvezetőt is zavarba hozta Jennifer Lopez! Merészen felvágott ruhája miatt bámulták
Nézegess képeket!
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















