
Ők Mariah Carey gyönyörű ikergyerekei - A megszólalásig hasonlítanak egymásra
Moroccan és Monroe nyolcévesek.


Mariah Carey énekesnő, színésznő, nagybetűs díva, ezek mellett viszont édesanya is, akiről csak kevesen tudják, hogy egy nyolcéves ikerpárt nevel. Moroccan és Monroe 2011-ben születtek, a Nick Canonnan való házassága alatt. Azóta sajnos már elváltak, de a gyerekeket közösen nevelik nagy egyetértésben.
Ilyen bájosak a gyerekei
A sztár odavan a csemetéiért, ezért a legtöbb híres anyukával ellentétben ő nem rejtegeti őket a világ elől, hanem szívesen oszt meg róluk fotókat a közösségi oldalain. Tegnap az ikrek Carey stúdiójába látogattak el, ahol segítettek híres anyukájuknak a felvételben - bár valószínűbb, hogy hátráltatták a folyamatot. Ennek ellenére Mariah Carey nagyon örült, hogy vele töltik a napot a csemetéi, látszik rajta, hogy milyen büszke rájuk.
- Roc és Roe! Ti mindig az én kisbabáim maradtok - köszönöm, hogy megismertettétek velem, mit is jelent az igazi szeretetet - írta egy korábbi fotójuk alá.
Gyerkőcei anyjuk kiköpött másai, még az arcformájuk és a göndör hajuk is egy az egyben Mariah-t idézi. Annak ellenére, hogy nem egypetéjű ikrek, fia és lánya is a megszólalásig hasonlítanak - persze ez nem sokáig lesz így, hiszen pár év múlva kamaszkorba lépnek, és jobban előjönnek majd a nemi jellegek náluk.
A rajongók nem győzték dicsérni az imádni való triót, akik a rajongók szerint is úgy hasonlítanak, akár három tojás. "Tökéletes gyerekek, Mariah, mintha klónoztad volna őket magadról, hihetetlen, mennyire hasonlítanak rád", "Kis bongyori fürtöskék! Imádom Moroccan és Monroe haját, pont olyan, mint a tiéd volt régebben", "Olyanok vagytok, mint az Aranyfürtöcske és a három medve mese, csak itt ti vagytok a három Aranyfürt" - írták a lelkes hozzászólók a fotója alá.
Fotón George és Amal Clooney ikrei
Végre megmutatták az ikrek arcocskáját is.
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft