
Öngyilkos lett a Superman sztárja - Kiderült, mégsem békésen hunyt el
Margot Kidderről először azt állították, hogy álmában hunyt el.

Margot Kidder, a Superman barátnőjét alakító színésznő még májusban hunyt el, akkor azt nyilatkozta a menedzsere, Camilla Fluxman Pines, hogy álmában érte a halál a 69 éves sztárt, ám most nyilvánosságra került a halottkém jelentése, miszerint mégsem békésen hunyt el, olvasható az Independent hasábjain.
Véget vetett az életének
A halottkém a jelentésében úgy fogalmazott, hogy Kidder halálát saját kezűleg bevett gyógyszer, illetve alkohol túladagolása okozta. A színésznő lánya, Maggie McGuane elmondta, nagy kő esett le a szívéről, hogy kiderült az igazság, ugyanis ő már a májusi tragédia óta tudta, édesanyja miképpen hagyta itt a világot.
- Fontos, hogy nyitottak és őszinték legyünk, hogy ne vetüljön az ügyre a szégyen árnyéka - nyilatkozta.
Az elhunyt színésznő családja egy nyilatkozatot is kiadott, melyben hangsúlyozták, hogy az öngyilkossági gondolatokban szenvedőknek támogatásra és tanácsadásra van szükségük, emellett kérték, hogy ebben a nehéz időszakban tartsák tiszteletben a család magánéletét.
Margot Kidder az 1970-es és 1980-as évek egyik legnépszerűbb színésznője volt, a Superman-filmek mellett játszott A rettegés háza, az Esőkabát, a Szívfájdalom, a Hat év, hat nap, A maffia hálójában, illetve az Ínyenc falat című filmekben. A színésznőnek a '90-es években egészségügyi gondjai adódtak, autóbalesetet szenvedett, ami miatt évekig tolókocsiba kényszerült, bipoláris zavarban szenvedett, emellett alkohol- és drogproblémákkal is küzdött. Egyszer ideg-összeroppanást kapott, 1996-ban nyoma veszett egy reptéren, csak néhány nappal később találták meg egy elhagyatott helyen. A színésznő később visszatért a filmiparba, több filmben és tévésorozatban is feltűnt, például a Smallville vagy a Bűn és bűnhődés című alkotásokban.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.