No, persze, nem a férjével való viszonyról beszél a sztár, ő valószínűleg egy ideig a háttérben marad - Jennifer ugyanis teljesen el van merülve az anyaság érzésében, amióta világra jöttek gyermekei.
Egy interjú keretében azonban elárulta: a terhesség érzése iszonyúan hiányzik neki. Az énekesnő szerint nincs annál csodálatosabb, mint amikor egy anya érzi a közvetlen kapcsolatot a gyerekeivel.
Anyaság, boldogság
Jennifer elmondta, hogy a szülés után óriási dolog megpillantani a kicsiket, mégis valahol ürességérzet is keletkezett benne, hogy már nem érezhette a mozgásukat, szívverésüket a pocakjában – és egyáltalán, azt a közvetlen kapcsolatot, amit korábban.
A 38 éves énekesnő minden pillanatát kiélvezi a gyermekekkel töltött időnek, és elárulta, hogy a szeretet egy olyan fajtájával ismerkedhetett meg általuk, amit korábban soha nem élt át.
A picik olyan végtelen érzésáradatot képesek kiváltani anyjukból, ami megmagyarázhatatlan, de ugyanakkor mindenek felett álló. Jennifer meglepődött azon, hogy a gyerekei mindent háttérbe tudtak szorítani az életében.
- Mostantól már minden az ő boldogságuk érdekében fog történni – állapította meg a nagy igazságot az újdonsült anyuka.
Az énekes-színésznő kissé furcsállja magában, hogy nem rohan vissza dolgozni, hiszen az ikrek érkezése előtt úgy tervezte, hogy nem sokkal a szülés után új lemezt készít.
Most azonban azt érzi, hogy nem tud elszakadni gyerekei mellől, így aztán az album is váratni fog magára. Egyelőre az anyaság érzete és gondolata minden karriervágyát a háttérbe szorította, de ezt kicsit sem sajnálja.
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Úgy tűnik hát, hogy Jennifer Lopez jelenlegi énekesi karrierje a két szoptatás közötti altatódalokra korlátozódik. Bár ki tudja, lehet, hogy nem is oly sokára a latin díva gyermekeknek szóló lemezzel rukkol elő.