
A 100 kilós énekesnőért megőrül a világ: Lizzo a testpozitivitás királynője lett
Lizzo sokáig utálta a testét: most elmesélte, hogy lett az önelfogadás legnagyobb szószólója.


Lizzo neve bombaként robbant be a köztudatba: a Truth Hurts telt idomokkal megáldott, színes bőrű énekesnője nyomokban sem emlékeztet a szőke, XS-es méretű címlaplányokra, mégis egy csapásra kész ikon vált belőle, akire felnéznek a nők, hiszen büszkén vallja, hogy annak ellenére, hogy nem úgy néz ki, mint a média által felállított tökéletes nők, odavan a testéért, és remekül érzi magát a bőrében.
Öngyűlöletből önszeretet
Sajnos azonban ez nem volt mindig így. Ahogy a legtöbb nő, úgy sokáig ő sem szerette önmagát, és mindig hibákat keresett a testén. Erről a legutóbbi interjújában mesélt, ahol azt is bevallotta, hogy volt, hogy annyira eldurvult a dolog, hogy szinte képtelen volt a saját bőrében élni.
- Nagyon fontosnak tartom az önelfogadást, mert pontosan tudom, milyen, ha az ember nincs kibékülve önmagával. Amikor fiatalabb voltam, mindent meg akartam változtatni a testemen. Nem szerettem magamat. Sokáig nem is mertem kiállni a színpadra, mert úgy éreztem, nem úgy nézek ki, ahogy a sztárénekesnők szoktak. Úgy éreztem, nem vagyok elég jó. Hogy ha az emberek rám néznek, nem akarják majd hallani a mondandómat.
Azért nem szerettem magam, mert nem olyan lány voltam, mint akiket a médiában láttam. Olyan nők, mint én, nem szerepeltek szépségkampányokban, a tévében vagy az újságok címlapjain. Az osztálytársaim is hamar gúnyolni kezdtek, én pedig annyira gyűlöltem a saját testemben élni, hogy már arról kezdtem ábrándozni, hogy milyen lenne, ha más bőrébe bújhatnék. De nem élhetsz le úgy egy életet, hogy folyton más akarsz lenni. Mi értelme lenne? - mesélte az Elle magazin hamarosan megjelenő, októberi számában.
- Nagyjából tíz évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy változtatok a gondolkodásmódomon. Boldog akartam lenni a saját bőrömben, és elfogadni, hogy ez vagyok én. Itt kezdődött az utam, és ezt tanácsolom mindenkinek. Mélyen belül ott van benned is a szeretet önmagad iránt, túl az elvárásokon, a normákon, a kételyeken.
Egyszer valaki megkérdezte, mit szeretek magamon a legjobban. Azt mondtam, hogy a személyiségemet. "Jó, de külsőleg. Mi a kedvenced magadon?" - pontosított. És nem volt rá válaszom. Akkor leültem, és először az életemben azon kezdtem gondolkodni, hogy mi az, ami igazán tetszik magamon. Annyira erőlködnöm kellett hozzá, hogy a végén sírva fakadtam.
Aztán eszembe jutott valami. Nem sokkal korábban lezuhantam egy szikláról. A barátaimmal azt játszottuk, hogy kötélhintán átrepültünk a szirt felett, egyenesen be a vízbe. Túl nehéz voltam, ezért a kötél leszakadt, én pedig lecsúsztam a köveken. Iszonyú volt, rettenetesen féltem, soha többet nem kötélhintázok, az biztos. De amikor leérkeztem, egyik barátom odaszaladt, hogy megnézze a sérüléseimet. A lábamon csúnyán lehorzsoltam a bőrt, ő pedig felsikoltott: "Jézusom, nézd mi történt a gyönyörű bőröddel?!"
Ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy valaki valamit értékesnek és szépnek talál rajtam, és én is elkezdtem más szemmel nézni a bőrömre. Ott kezdődött a kapcsolatom a testpozitivitással - a bőrömtől indult, aztán minden egyes porcikámra kiterjedt. Írtam is egy dalt ennek örömére, hiszen ez a pillanat megváltoztatta az egész életemet - nyilatkozta a National Public Radio adásában.
Lizzo neve ma már egyenlő az önelfogadó szemlélettel annak ellenére, hogy ő egyáltalán nem akart az egész megmozdulás arcává válni.
- Tudom, hogy sokan egyfajta testpozitív ikonként gondolnak rám, de nem szeretem felcímkézni magam, sokkal jobban szeretném, ha önmagam és a zeném miatt emlékeznének rám, mintha egy mozgalom vagy egy hashtag arca lennék. Nem tudom, mi a jövője az egész testpozitív szemléletnek - hogy idővel mennyire fordul a visszájára a dolog.
Nem akarom, hogy csak erről ismerjenek, ennek ellenére minden erőmmel azon dolgozom, hogy az ilyen típusú nők, mint én is, megjelenjenek a médiában. Nem érzem úgy, hogy nyomás lenne rajtam emiatt, hiszen én csak önmagamat adom, a nézeteimmel, a gondolatvilágommal, a megjelenésemmel. Mindenesetre köszönöm, hogy ennyi nő lát példaképet bennem, nagyon hálás vagyok, és örülök, hogy segíthettem - mondta a KEXP magazinban.
Ashley Graham husisan is népszerű modell lett
Gyönyörű arcának és nőies idomainak köszönhetően Ashley Graham igazi szupermodell lett - százkilósan is imádják a rajongók.
Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft