Az új brit miniszterelnök ilyen csinosan találkozott Erzsébet királynővel: Liz Truss Boris Johnson helyébe lépett
Megörökítették Liz Truss és Erzsébet királynő találkozását.
Boris Johnson a mai napon tette le a lantot végérvényesen Nagy-Britannia miniszterelnökeként, a búcsúbeszédét is elmondta az elnöki rezidencia előtt, utána feleségével Londonból a skóciai Balmoralba utaztak, hogy találkozzanak Erzsébet királynővel.
Az uralkodónő a mai napon Johnson utódját is fogadta, Liz Truss egy egyszerű, de nagyon elegáns ruhában ment a találkozóra.
Liz Truss és Erzsébet királynő találkozása
Johnson és utódja külön-külön repülőgépekkel utaztak Skóciába, hogy találkozzanak a királynővel, aki egyelőre még nem tért vissza Windsorba, nyári rezidenciájában fogadta a politikusokat. Az alábbi két felvételen az látható, ahol Liz Truss kiszállt az autóból a kastély ajtaja mellett. Egy sötét árnyalatú kosztümöt választott az alkalomra.

Először Johnson és felesége búcsúztak el az uralkodónőtől, a találkozójuk zárt ajtók mögött történt, még fotós sem örökítette meg őket.

Utánuk következett Nagy-Britannia 56. miniszterelnöke. Az ő találkozásukat, amit hagyományosan kézcsókváltásnak neveznek, már lefotózhatták.

Liz Truss Oxfordban látta meg a napvilágot 1975. július 26-án, idén lett 47 éves. Élt Skóciában és Kanadában is, már kis korában belecsöppent a politikába, aktivistaként tevékenykedő édesanyjával már hétévesen tüntetésekre járt. Fiatalon liberális elveket vallott, egyetemi évei alatt a kannabisz legalizálása és a monarchia eltörlése mellett kampányolt.
Ahogy teltek az évek, egyre inkább kiábrándult a liberális eszmékből, Margaret Thatcher lett a példaképe, 1996-ban a Konzervatív Párthoz csatlakozott. 1996 és 2000 között a Shellnél dolgozott, utána a Cable & Wireless telekommunikációs cég munkatársa lett, ott gazdasági igazgató volt már a végén, végül 2005-ben búcsúzott a cégtől. A politika visszakúszott mindennapjaiba: 2006-ban önkormányzati képviselő lett londoni kerületben, 2010-ben bekerült a parlamentbe a konzervatívok színeiben.

Amikor David Cameron volt a miniszterelnök, oktatásügyi helyettes államtitkárként tevékenykedett, 2014-től már környezetügyi miniszternek nevezték ki. 2016-ban, Theresa May kormányzása idejében igazságügyi miniszternek választották, Boris Johnson ideje alatt 2019-ben külgazdasági, majd 2021-től külügyminiszter lett.
Brigitte Macron gyerekei
Képes összeállításunkban megnézheted Brigitte Macron gyerekeit.
Ők Brigitte Macron ritkán látott lányai: Tiphaine és Laurence így hasonlítanak a francia first ladyre
Nézegess képeket!
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció


















