Autóbalesetet szenvedett a népszerű sorozat sztárja!
Lisa Rinna csak könnyebben sérült meg pénteki autóbalesetében.
Lisa Rinna arcát a Melrose Place című sorozattal ismerte meg a világ a kilencvenes évek második felében.
Habár azóta nem kevés idő telt el, a magyar tévénézők máig a csinos Taylorként emlékeznek rá, nem véletlenül, hiszen azóta sem kapott jelentősebb szerepet, amiben maradandót alakíthatott volna.
Autóbaleset
A 49 éves színésznő a róla szóló legfrissebb hírek szerint péntek reggel autóbalesetet szenvedett Los Angelesben, amikor lányát, Ameliát vitte iskolába.
A Digital Spy értesülései szerint nem ő volt a vétkes a karambolban, hanem a másik jármű vezetője, amely a felezővonalat átszelve a sorozatsztár autójának ütközött.
Később a Twitteren maga az érintett számolt be az esetről, és hálát adott, amiért ép bőrrel megúszta az incidenst.
- Angyalok vigyáznak rám! Éppen most volt egy autóbalesetem, de nagy szerencsém volt - írta, majd azt is hozzátette, hogy ő ugyan jól van, de kocsija annál kevésbé.
Lehetne rosszabbul is
Később ugyanitt köszönte meg a rajongóknak a sok üzenetet és érdeklődést, és újra nyomatékosította, hogy szerencsére nem esett baja, a kocsit pedig meg lehet javítani.
Bikiniben kapták le! Büszkén mutatta meg karcsú alakját a 48 éves színésznő
Nézegess képeket!
ElolvasomAzt is hozzátette, hogy hála az égnek, gyerek nem ült a kocsiban, és ő maga is ennyivel megúszta, hiszen véleménye szerint végződhetett volna sokkal rosszabbul is a dolog.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.