Friss fotón Lisa Marie Presley kislány unokája: legidősebb gyermeke titokban hozta világra a csöppséget

Lisa Marie Presley unokáját már a lesifotósok is megörökítették.

Lisa Marie Presley unokája
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hétvégén tartották meg Lisa Marie Presley temetését Graceland mellett. A sajtó számára a szertartáson derült ki, hogy Elvis lánya nagymamaként hunyt el.

Riley Keough férje, Ben Smith Petersen is felszólalt, az ő beszédéből derült ki, hogy Elvis unokája egy kislánynak adott életet.

Lisa Marie Presley-nek már unokája is volt

Az alábbi felvétel akkor készült Rileyról és lányáról, amikor a magángéppel megérkezett Memphisbe. Ez az első közös képük, amit egy lesifotós készített róluk.

profimedia-0751152115
Fotó: Profimedia

Ben Smith-Petersen a vasárnapi temetésen felesége, Riley gondolatait olvasta fel. Valószínűleg a megtört lány nem akart színpadra állni, így inkább a férje mondta el helyette a búcsúbeszédét.

- Köszönöm, hogy megmutattad, hogy a szeretet az egyetlen, ami számít ebben az életben. Remélem, hogy én is úgy szerethetem a lányomat, ahogyan te szerettél engem, az öcsémet és a húgaimat. Köszönöm, hogy te adtad nekem az erőmet, a szívemet, az empátiámat, a bátorságomat, a humorérzékemet, a modoromat, az indulatomat, a vadságomat és a szívósságomat. 

Riley Keough férje beszédéből derült fény az információra.
Riley Keough férje beszédéből derült fény az információra.
Fotó: Jason Kempin / Getty Images Hungary

A család a Fox Newsnak is megerősítette, hogy Riley titokban anyai örömök elé nézett. Egyelőre nem derült arra fény, hány hónapos a pici, illetve azt sem lehet tudni, milyen nevet adtak neki.

Lisa Marie Presley kislányként

Képes összeállításunkkal Lisa Marie Presley-re emlékezünk, aki kislányként egyértelműen a szülei szeme fénye volt.

Megható képen Elvis és Lisa Marie Presley: ilyen szép kislány volt a rock and roll királyának gyermeke

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover- és ajánlóképek: Getty Images

Ezt is szeretjük