Lindsay Lohan meztelen képet posztolt magáról - Óriási botrányt csaptak a kommentelők
A Playboy magazinban jelentek meg a fotók az egykori gyereksztárról.

Lindsay Lohan cuki gyereksztárból gyönyörű tinivé cseperedett a szemünk láttára, később azonban már sajnos a botrányaival, az alkohol- és drogügyeivel került címlapokra. És hiába a számtalan rehab, a dolgok még most sem igazán változtak a híresség körül.
Meztelen fotójával borította ki a netezőket
A színésznő számára az elmúlt év is mozgalmas volt. Szalagcím lett belőle, amikor úgy üvöltött az exével, hogy rájuk hívták a rendőrséget a szomszédok, közölte, hogy az erőszakot átélt nők gyengék, és csak a hírverésre vágynak, egy menekült család tagjait embercsempészettel vádolta meg, és megpróbálta elrángatni tőlük a gyerekeket, mire a kicsik édesanyja alaposan bemosott neki egyet - és ez csak néhány a tavalyi akciói közül.
Ezúttal egy meztelen fotóval okozott botrányt, ugyanis idén áttért az iszlám hitre, ahol a nőknek szigorúan tilos a nyilvános pucérkodás, ő azonban nagy örömmel osztotta meg újra a Playboy magazinnak készült képét, melyen semmi nem takarja el a testét. A vallás követői nagyon kiborultak a fotó láttán, de a régi rajongóit is feldühítette, akik szerint felesleges így mutogatnia magát, inkább a filmjeivel kápráztassa el őket újra.
Ennek ellenére sokan a védelmére keltek, többen dicsérték a felvételt, sőt, voltak, akik egyenesen feministának nevezték, ugyanis megmutatta, hogy egy nő azt tehet a testével, amit csak akar. Az is vita tárgya volt, hogy kire hasonlít a képen: egyeseket Marilyn Monroe-ra, míg másokat Lady Gagára és Madonnára emlékeztetett.
Meztelenül pózol Beyoncé a címlapon - Képeken az énekesnők, akik bevállalták
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.