16 évesen meztelen fotózásra akarták kényszeríteni: durva élményéről rántotta le a leplet Linda Evangelista
Linda Evangelistát a karrierje elején érte az incidens, el is határozta, hogy nem akar modellkedni többé.
Szeptember 20-án mutatta be az Apple + TV a The Super Models című minisorozatot, amelyben legendás manökenek meséltek az életükről és a karrierjükről, köztük volt Linda Evangelista is, aki sokaknak George Michael Freedom című klipjéből lehet ismerős.
Mint kiderült, 16 évesen fel akart hagyni a modellkedéssel, ugyanis Japánban egy elég kellemetlen élmény érte.
Linda Evangelistát a karrierje elején kényszerítették a meztelen fotózásra
A kanadai modellnek már kamasz korában javasolták, hogy karriert építsen a divatiparban. 16 évesen részt vett egy szépségversenyen, bár azt nem nyerte meg, az Elite Model Management látott benne potenciált. Végül már ilyen fiatalon Japánba is kijutott.

- Eléggé ironikus, hogy a szüleim elengedtek 16 évesen Japánba modellkedni, de az iskolai sítáborba nem mehettem. Amikor megérkeztem Japánba, az első dolog, amire megkértek, hogy meztelenül fotózhassanak le, le akarták mérni a méreteimet, és szerették volna, ha az összes ruhámat levenném magamról.
Bevallotta, nagyon megijedt, hiszen nem akart levetkőzni annyi ember előtt. Ez az élmény annyira sokként érintette, hogy úgy érezte, nem biztos, hogy modellkednie kéne.
- Hazamentem, és lényegében feladtam a karrierem.
Két évvel később döntött úgy, hogy ad még egy esélyt a foglalkozásnak. 1984-ben New Yorkba költözött, majd újra leigazolt az Elite ügynökséghez.
Brooke Shields már kislányként a Playboyban szerepelt
A mai világban ez már nem fordulhatna elő.
Brooke Shields 10 évesen a Playboyban szerepelt, 11 évesen pedig csókjelenete volt: szívszorító, mikre kényszerítették
Senkinek nem kíván az ember olyan gyerekkort, mint amilyen Brooke Shieldsnek volt.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images

















