Ő volt Liam Neeson szép felesége: tragikus módon vesztette el Natashát
Liam Neeson 56 esztendősen veszítette el imádott feleségét.
Liam Neeson és színésznő felesége, Natasha Richardson hosszú évekig Hollywood egyik álompárja voltak, bármikor a vörös szőnyegre léptek, látszott rajtuk, mennyire harmonikus a kapcsolatuk. Sajnos 15 évnyi házasságnál több nem jutott nekik, ugyanis a színésznő 2009-ben, mindössze 45 évesen örökre lehunyta a szemeit. A színész 56 évesen, az akkor 13 és 12 éves fiaival maradt egyedül.
Ilyen szép nő volt Liam Neeson felesége
1993-ban találkoztak egymással, az Anna Christie Broadway-darab szereplői voltak. Egyből szimpatikusak lettek egymásnak, ráadásul nagyon jól működött köztük a kémia a színpadon, ám volt egy aprócska bökkenő, Natasha akkor még férjnél volt.
- Nem voltak könnyű idők, amikor Liammel találkoztam. A vele való munka, illetve ami köztünk történt, az a házasságom széthullásával összefüggésben vált közismertté, elég rossz időzítés volt. Szóval mit mondhatnék? Nyilvánvalóan nagyon megszerettem őt - nyilatkozta a színésznő a Daily Newsnak.
Végül egy párrá váltak, 1994-ben kötötték össze az életüket, majd családot alapítottak, fiaikkal Micheállal és Daniellel vált teljessé az életük, New Yorkban laktak. 2009. március 16-án sajnos szörnyű baleset történt a quebeci Mont Tremblant síparadicsomban, Natasha Richardson síelés közben elesett, melynek következtében beütötte a fejét. Először úgy gondolta, nincs semmi baja, egy órával később viszont rosszul lett, ezért a helyi kórházba szállították, ahol kómába esett. Másnap átvitték New Yorkba, de végül lekapcsolták az őt életben tartó gépeket, és március 18-án elhunyt. A nehéz döntést Liam Neeson hozta meg.
A színész Anderson Cooper 60 Minutes című műsorában vallotta be, miért döntött így.
- Az orvosai azt mondták, hogy agyhalott, és hogy egy géphez kötötték. Bementem a szobájába, majd elmondtam neki, mennyire szeretem. "Szívem, te nem fogsz innen visszatérni. Beverted a fejed. Nem tudom, hallasz-e, de ez történt" - emlékezett vissza a műsorban, majd hozzátette, feleségével megbeszélték korábban, ha bármelyikükkel ilyen súlyos baleset történne, hogy már csak gépek tartanák életben, akkor kapcsoltassák le a műszereket az orvosokkal.
Rengeteg örömöt hozott az életébe Natasha, de sajnos csak ennyi év jutott nekik. Fiai tartották benne a lelket, akikre nagyon büszke.
- Amit igazán megtanultam ebből a történetből, az az, hogy élj, és szeress úgy mindig, mintha ez lenne az utolsó napod a Földön. Mert egy nap eljön mindenkinek az ideje - írta ki Neeson 2016-ban a Facebook-oldalára.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép párt alkottak Natashával.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jon bon jovi