Emlékszel még Esmeraldára? Az 50 éves Leticia Calderón még most is gyönyörű
Leticia Calderón az Esmeralda című sorozattal vált világhírűvé.
Az 1997-ben megjelent Esmeralda című sorozat óriási népszerűségnek örvendett világszerte: Magyarországon 1998-ban kezdte vetíteni az RTL Klub, azóta pedig több más csatorna is ismételte a vak lány és José Armando szerelmi történetét. Az Esmeraldát játszó Leticia Calderón pillanatok alatt belopta magát mindenki szívébe. A színésznő 2018 nyarán ünnepelte ötvenedik születésnapját.
Még most is gyönyörű
A mexikói színésznő a nyolcvanas években kezdte meg karrierjét, több szappanoperában is szerepet vállalt, eleinte csak kis szerepeket kapott, később már főszerepeket adtak neki. Az Esmeralda című sorozat hozta meg számára a világsikert, ami nem is csoda, ugyanis annyira hitelesen játszotta a vak lány szerepét, hogy sokan azt gondolták róla, tényleg nem lát - erről korábban Frei Tamásnak mesélt a Frei Dosszié című műsorban.

- Amikor a gyerekek megláttak az utcán, a bankban vagy a szupermarketben, segítettek nekem közlekedni, és ilyenkor úgy kellett tennem, mintha valóban vak lennék. Engedtem, hogy segítsenek, mert nem akartam lerombolni az illúzióikat - nyilatkozta.
Leticia Calderón 2016-ig dolgozott aktívan, a magyar nézők láthatták még A szerelem nevében, A végzet hatalma vagy a Ne hagyj el! című telenovellákban. A sztár kétszer házasodott, második házasságából született két fia, Luciano és Carlo. A színésznő a mai napig remek formában van, ugyanolyan szép, mint a sorozat ideje alatt, több évet is letagadhatna a korából.
Így néz ki ma a Vad angyal szívtiprója - Facundo Arana már háromgyerekes apuka
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














