Lando Norris és színésznő barátnője szakítottak: meglepő módon derült ki, hogy újra szingli a Forma-1 világbajnoka
Lando Norris és Margarida Corceiro már nem alkotnak egy párt.
Lando Norris újra szingli férfivá vált, pedig 2025 decemberében még szerelmes fotók készültek róla és exéről, Margarida Corceiróról.
Lando Norris szakított
A 26 éves pilóta és a 23 éves színésznő és modell már nincsenek együtt, írta meg a The Sun. Egy TikTokra felkerült videóból derült ki a szakításuk. A 2025-ös év világbajnoka egy másik pilótával, Carlos Sainz-cal beszélgetett. Sainz megkérdezte Norrist, hogy jól elvan-e a barátnőjével. Erre meglepő választ adott a McLaren versenyzője.

- Nem, egyedülálló férfi vagyok - fogalmazta.
A brit-belga versenyző és a portugál szépség még 2023-ban jöttek össze, 2024-ben szakítottak egy rövid időre, majd újra egymásra találtak. A 2025-ös szezonban Corceiro több futamra is ellátogatott, hogy élőben drukkoljon szerelmének, sőt, amikor Norris világbajnok lett, még egy csók is elcsattant köztük. Akkor még talán ők sem sejtették, hogy már nem lesznek sokáig együtt.
- Már egy ideje voltak a szakításukra utaló jelek. A tavalyi szezonban elért győzelme után eltávolodtak egymástól - magyarázta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.
A pilóták a 2026-os szezon elstartolása előtt Bahreinben tesztelik autóikat. Nos, pont itt derült ki, hogy Norris már nincs együtt a barátnőjével.
- A legnagyobb jelzés Bahreinben jött, amikor ő és csapata folytatták a tesztelést az új szezon előtt. Lando partit rendezett, hogy megköszönje azoknak, akik az elejétől fogva vele voltak, és akiknek köszönhetően megszerezte a bajnoki címet. Mindenki, aki számított, pózolt egy csoportképhez. Az egyetlen, aki nem volt ott, a barátnője, Magui volt. Ez természetesen pletykákhoz vezetett - tette hozzá a lapnak a forrás.
Meglepődsz, hány centi Max Verstappen valójában: találd ki, milyen magasak a Forma-1 pilótái!
Ki kell találnod, milyen magasak a Forma-1 pilótái!
ElolvasomCover: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















