Minek titkolózott? Újra szerelmes a Szex és New York színésznője
Kristin Davis végre hivatalosan is felvállalta, hogy Aaron Sorkin producerrel egy párt alkotnak.
Kristin Davis és Aaron Sorkin néhány napja mutatkoztak először együtt a producer friss sorozatának sajtótájékoztatóján.
A pár sokáig tagadta, hogy több lenne közöttük barátságnál, de az elmúlt hetekben számos feltételezés látott napvilágot kettejükről. Most azonban nem akárhogyan vállalták fel egymást: többször ölelkeztek és csókolóztak a vörös szőnyegen.
Korábban is ismerték már egymást
A 47 éves színésznő és az Oscar-díjas producer kapcsolata nem új keletű, az ismeretség azonban csak most fordult át szerelembe.
Több közös dolog is van a párban: mindketten hoztak gyermeket a kapcsolatba - Kristin tavaly adoptálta Gemma Rose nevű kislányát, Aaronnak pedig Julia Binghammel való házasságából született egy lánya, Roxy.
Az újdonsült pár mindkét tagja megtapasztalta ráadásul, hogy milyen érzés a függőség. Míg Kristin korábban alkoholista volt, a producer drogroblémákkal küzdött. A cigarettát pedig azóta sem sikerült letennie.
Több rossz kapcsolaton van már túl
A Szex és New York bájos Charlotte-jának eddig nem volt szerencséje a szerelemben. Karakteréhez hasonlóan hosszú ideig kellett várnia, míg rátalált a szerelem. Korábban olyan hírességekkel is alkotott egy párt, mint Alec Baldwin vagy Jeff Goldblum.
Mindenesetre színésznőként több sikert is elkönyvelhet, idén ugyanis két filmjét is bemutatják a mozik. Josh Hutcherson partnereként bukkan fel az Utazás a rejtélyes szigetre című kalandfilmben, az Of two minds című filmben pedig egy olyan nőt játszik, aki skizofrén testvérével él furcsa kapcsolatban.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Kristin Davis egyébként nem tartja elképzelhetetlennek, hogy újra feltűnik a mozivásznon Charlotte Goldenblattként. Időről időre felröppen ugyanis néhány hír a Szex és New York harmadik mozifilmjének előkészületeiről. Ugyan eddig még hivatalosan nem jelentették be, a négy főszereplő szívesen vállalná a folytatást.















