Rasszista botrány a királyi családban: megnevezték, ki tett megjegyzést Harry és Meghan gyermekének bőrszínére
Kiszivárgott azon családtagok neve a királyi családból, akikről Meghan azt állította, rasszista megjegyzést tettek a fiára.
Tegnap adták ki a könyvet, ami már hetek óta borzolja a kedélyeket az Egyesült Királyságban: Omid Scobie írása a királyi család jelenlegi helyzetét mutatja be, illetve kitér az elmúlt évek konfliktusaira is. A botrány már a megjelenés előtt borítékolható volt, de még nagyobb lett, mint gondoltuk: véletlenül ugyanis kiszivárogtak azon családtagok nevei, akik rasszista megjegyzéssel illették Harry és Meghan gyermekét.
Az egész világ emlékszik a Sussex hercegének és hercegnéjének nagy port kavart interjújára Oprah Winfrey-vel 2021-ből.
Rasszista botrány a királyi családban
A beszélgetésben Meghan elárulta, néhány személy a palotából megjegyzést tett kisfia, Archie bőrszínére még a születése előtt: állítólag azt találgatták, vajon színes bőrrel jön-e a világra.
Scobie a Végjáték című kötetben kitért erre az ügyre is, ám a véglegesített kéziratba nem írta bele, hogy konkrétan kik tették a rasszista kijelentéseket.
Egy korábbi verzió viszont tartalmazott neveket - Hollandiában ez került a nyomdába véletlenül. A nevek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, de nem kizárt, hogy hamarosan ez is megtörténik.
A szerző egyébként végül azért nem nevezte meg az említett személyeket, mert félt a jogi következményektől. Ám azt leszögezte, pontosan tudja, kik ők: ezt Károly és Meghan akkori levelezéséből tudta meg.
Katalin és Meghan kapcsolata
Katalint állítólag már attól rázza a hideg, ha csak meghallja sógornője nevét.
Katalint a hideg rázta Meghan neve hallatán: új botránykönyv teregeti ki róluk a szennyest
Katalin és Meghan kapcsolata amúgy sem volt felhőtlen, de most állítólag még nagyobb a szakadék közöttük.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images Hungary