Szégyenteljes titokról vallott a szexi Kim Cattrall

A Szex és New York 52 évesen is bombázó sztárja nemrég egy brit műsor kapcsán vallott olyasmiről, amit inkább elhallgatna.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Szex és New York sztárja, Kim Cattrall szülei brit emigránsként érkeztek Kanadába 1956-ban, ezért a színésznő nem sokat tudott felmenőiről.
A BBC1 által indított családtörténeti sorozat kapcsán azonban elkezdte kutatni angol gyökereit.

Az eredmény őt is sokként érte - az előkerült dokumentumok ugyanis bizonyították, hogy anyai nagyapja, George Baugh bigámiát követett el.

1938-ban az akkor 28 éves nagypapa egyetlen szó nélkül hagyta hátra toxteth-i otthonát, feleségét és három kislányát, köztük a nyolcéves Shane-t, Kim édesanyját. A gyerekek sokat nélkülöztek, az apa hiányát sosem tudták kiheverni, sem tettét megbocsátani.

Még nem tudott megbocsátani

Kimet érdekelte a történet folytatása, ezért felkutatta a régi iratokat, melyekből kiderült, hogy George nagypapa nem jutott túl messzire.

Manchester mellett telepedett le új feleségével és három gyerekével, mindössze néhány kilométerre előző családjától, akiket nyomorban hagyott. Mivel hivatalosan nem mondtak ki semmiféle válást, a nagypapa a második nősüléssel bizony bigámiát követett el.

- Hogyan is készülhettem volna fel erre a szörnyű titokra? Hihetetlennek tűnt, amikor rábukkantam, és nem tudtam, hogyan is viszonyulhatnék hozzá, mit is gondoljak róla – vallotta be őszintén Cattrall.

Cattrall a műsorban nyíltan beszélt arról is, hogyan érintette érzelmileg a múltbeli dolgok váratlan felszínre kerülése.

A legszexisebb színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Még mindig nem tudtam feldolgozni, ami kiderült. Szomorúsággal tölt el, és egyelőre nem vagyok képes megbocsátani, amit a nagyapám a családommal tett – beszélt érzéseiről a Golden Globe-díjas színésznő.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kim egyébként jelenleg a Szex és New York mozifilm második részének forgatására készül. Magánélete viszont nem alakult ennyire fényesen, júliusban szakított húsz évvel fiatalabb barátjával, Alan Wyse-zal.

Ezt is szeretjük