Friss fotókon Kim Dzsongun ritkán látott felesége: az észak-koreai first ladynek ilyen az élete a diktátor mellett

Kim Dzsongun és felesége, Ri Szoldzsu 2009-ben házasodtak össze.

kimdzsongun-és-neje-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor Kim Dzsongil 2008-ban agyvérzést kapott, felépülése után ráparancsolt kisebbik fiára, Kim Dzsongunra, hogy nősüljön meg, ugyanis őt választotta ki utódjának idősebb fia, Kim Dzsongnam helyett. Az interneten kétféle verzió terjed, hogy jött az észak-koreai vezető életébe az énekesnőként dolgozó Ri Szoldzsu: az egyik szerint Dzsongil nézte ki fiának a lányt, a másik teória úgy szól, hogy maga Dzsongun szúrta ki egy koncertjén.

Észak-Koreában szó sem lehet arról, hogy az ember ne azt csinálja, amit a diktátor mond, így végül Ri Szoldzsu hozzáment Kim Dzsongil fiához 2009-ben.

Kim Dzsongun és felesége élete

Miután Kim Dzsongil 2011 decemberében elhunyt, Kim Dzsongun lett az ország új vezetője. Ahogy teltek a hónapok, egyre több információ derült ki róla, például felesége létezéséről is csak 2012-ben hallhattunk, ugyanebben az évben jelentek meg először a nyilvánosság előtt.

Az észak-koreai first lady elit családból származik, édesapja professzor, édesanyja a nőgyógyászati osztály vezetője. Jó család ide vagy oda, nem tarthatja velük a kapcsolatot, mióta a diktátor felesége lett, írta meg az India Times. Miután kimondták az igent, a nő teljesen új nevet kapott, még a keresztnevét is le kellett cserélnie. Az interneten többféle adat van a születése dátumáról, 1985 és 1989 között jött a világra.

Egy diktátor feleségeként lényegében nem élhet szabad életet, és szigorú szabályok szerint éli mindennapjait. A férje megváltoztatta a stílusát: ma már nem hordhat farmert, ami a nyugati világot szimbolizálja, csak konzervatív öltözékben jelenhet meg. Sőt, nyilvános eseményeken sem lehet egyedül, szigorúan Kim Dzsongun kíséretében mutatkozhat. Csak akkor fotózhatják, ha arra a diktátor engedélyt ad.  Az asszony nem hagyhatja el Észak-Koreát sem egyedül.

Három gyermeket nevelnek, akiknek óvják a kilétét, így nem sokat lehet tudni róluk: 2010-ben született meg az első, a legtöbb forrás szerint kisfiú lett, 2013-ban lett egy lányuk, Ju Ae, a gyermek nevét Dennis Rodman kosaras fedte fel a Guardiannek adott interjújában, 2017-ben lett még egy gyerkőcük.

Képes összeállításunkban megnézheted Kim Dzsongun és Ri Szoldzsu képeit.

Ezt is szeretjük