Életveszélyes állapotban került kórházba az énekesnő! 7 hónapon belül ez már a második eset

Kelly Osbourne kórházba került.

A 30 éves Kelly Osbourne-t tegnap kórházba kellett szállítani, állapota súlyos volt.

Az elmúlt hónapokban nem ez volt az első eset, hogy az énekesnő a sürgősségin kötött ki, tavaly novemberben már történt hasonló.

Mérges pók csípte meg a nyakát

Kelly Osbourne a hivatalos Facebook-oldalán posztolta a fent látható képeket a tegnap történtekről, ahol azt is megírta rajongóinak, hogy egy mérgespók csípte meg.

Hét hónapon belül ez már a második ilyen eset volt.

"Megint megcsípett egy mérges pók a nyakamon. Nézzétek, mennyi vért vettek tőlem!" - írta meg a szinte hihetetlen esetet.

Az orvosok szerint a csípés akár halálos is lehetett volna, másoknak is azt tanácsolják, hogy hasonló esetben azonnal forduljanak orvoshoz.

Kelly Osbourne talán most elgondolkozik a költözésen, hiszen nagyon úgy tűnik, mérgespókokkal van tele az otthona.

A történteket a rajongók is nehezen emésztették meg, sokan még most is azt hiszik, Kelly csak viccelt. Mások jobbulást kívántak neki.

Az arcán sérült meg a gyönyörű színésznő! Mégis volt bátorsága a vörös szőnyegre állni

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük