Nem bírta magában tartani! A Facebookon jelentette be az énekesnő, hogy terhes
Kelly Clarkson legnagyobb vágya teljesült.
Kelly Clarkson életébe nagy boldogság köszöntött be, ugyanis az énekesnő kisbabát vár, a nagy hírt pedig nem tartotta sokáig magában.
Nem tudta titkolni, úgy érezte, azonnal világgá szeretné kürtölni, hogy teljesült az egyik legnagyobb álma, gyermeke fog születni.
Bejelentette, hogy babát vár
Az énekesnő 31 éves, és az újságírók kérdésére, hogy szeretne-e gyermeket, mindig másképpen válaszolt. Pár hete meghívták a The Tonight Show-ba, ahol azt mondta a műsorvezetőnek, hogy folyamatosan próbálkoznak a babagyártással.
Ám pár nappal később Ellennek a The Ellen DeGeneres Show-ban már másképpen nyilatkozott. Akkor úgy vélte, hogy nagyon jól érzi magát saját gyermek nélkül is, ugyanis anyai ösztönei teljes mértékben ki vannak elégítve.
Párjának már van egy lánya, Savannah és egy fia, Seth, akikkel a híresség rengeteget foglalkozik. Ám néhány nap múltán az Ellen show-jában tett kijelentését Facebook-posztjával cáfolta, ugyanis bejelentette, hogy nagyon izgatott, mivel gyermeket hord a szíve alatt.
A legszebb karácsonyi ajándék
Az énekesnő valószínűleg már nagyon várta, hogy anya lehessen, mivel a jó hírt nem tudta sokáig magában tartani.
Elmondása szerint ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaphatott az életben, és boldogabb, mint eddig bármikor.
A barátok és a családtagok természetesen nagyon örülnek, de aggódnak is, mivel Clarkson nagyon hamar bejelentette a hírt, ám a magzat az első trimeszterben még sérülékeny, így a nők ebben az időszakban nem is szokták kommunikálni a terhességüket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sztár nem foglalkozik senkinek a véleményével, szárnyal a boldogságtól. Érzi, hogy most meg fog változni az élete.