Ráncos és fonnyadt Kate Moss lába
Kate Moss sem teljesen tökéletes, a világ egyik legjobban kereső szupermodelljének ugyanis meglehetősen csúnya a lába.
Kate Moss a divatvilág egyik legismertebb és botrányai miatt talán leghírhedtebb alakja, akinek kilengései azonban sosem mentek profizmusának rovására. Ez talán közrejátszott abban, hogy amikor kirobbant kokainos ügye, a legnagyobb tervezők, modellek és színészek álltak melléje.
A 34 éves modell pedig a mai napig a leghíresebb márkákat népszerűsíti züllött életvitele és az éjszakai bulizások ellenére – hiszen arca ikon, nevét pedig mindenki ismeri.
Ám az ő teste sem mindig olyan hibátlan, mint ahogyan a kifutón vagy a magazinok címlapján láthatjuk.
Ezen a tavalyi leleplező fotón ugyanis jól látszik, hogy vékony lába bizony nem éppen szexis.
Persze most még finoman fogalmaztunk, hiszen ennek a combnak a kiábrándító látványától bármelyik jóképű pasinak könnyen elmehet a kedve attól, hogy neki udvaroljon.
A züllött életmód csúf következménye
A dolog érdekessége, hogy míg jobb lába teljesen rendben van, addig a bal felső combján kiábrándítóan fonnyadt és ráncos a bőr, az összhatást pedig csak tovább rontja csúf térdkalácsa.
Moss virgácsai sosem voltak valami szépek, de mentségére legyen mondva, hogy ez a kép nem sokkal azután készült róla, hogy hazatért a Glastonbury Fesztiválról.