A királynő miatt kaptak össze! A herceg már el is költözött feleségétől

Részegen sértegette a királynőt Kamilla, amit nem tűrt tovább Károly herceg, és elhagyta a nejét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Camilla hercegnő nem tudja tartani a száját, főleg, ha felönt a garatra. Ez pedig Károly herceg nem éppen szépséges feleségével egyre többször esik meg.

Legutóbb II. Erzsébetet sértegette, Károly nem is tűrte tovább, kiosztotta kapatos nejét. Majd fogta magát, és elutazott Svájcba.

Válságban a házasságuk

Palotai berkekben mindinkább arról lehet hallani, hogy a trónörökös és 65 éves Camilla házassága végképp válságba jutott, igazából jó ideje külön élnek már. Erről állítólag maga Camilla beszélt a fodrászának, akinek azt mondta, egy-egy eseményre elkíséri Károlyt, hogy fenntartsák a látszatot.

Bennfentesek tudni vélik, hogy házassági kudarca miatt nyúlt egyre többször a pohárhoz, és ha lerészegedik, nem tudja fékezni magát. Nagy felháborodást keltett, amikor Katalin hercegnén köszörülte a nyelvét.

Amikor ugyanis megjelentek azok a bizonyos bikinis képek, Camilla részegen sértegetni kezdte a hercegnét, mondván, lejáratja az egész királyi családot, ronda az alakja, és egyáltalán: hogyan vehetett fel egy olyan aprócska bikinit.

Camilla legjobb barátja az alkohol

A napokban pedig magát a királynőt kezdte szidni, mivel egyre több hír jelenik meg arról, hogy a trónt Vilmos veszi át II. Erzsébettől. Ez pedig vörös posztó Camilla szemében, akinek minden vágya volt királynénak lenni. Egyszer elárulta, ezért tűrte több mint 30 éven keresztül a szerető szerepét, hogy egy napon férje mellett ülhessen Anglia trónján.

Vilmos és Kate esküvőjének legszebb pillanatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Camilla aztán - szintén illuminált állapotban - azt merte mondani, ideje lenne, hogy a királynő meghaljon, úgyis egyre többször beteg. Károlynak sem kellett több, azonnal kiosztotta feleségét, és kiutasította a palotából.

Majd mégis a gyávább énje kerekedett felül, és inkább ő hagyta el az országot, hogy Svájcban nyalogassa a sebeit. Egyes híradások szerint már a válást is elindították, csak abban nem tudtak még dűlőre jutni, hogy Károly mennyi pénzt is adjon Camillának.

Ezt is szeretjük