Örökre lehunyta szemét a legendás Karl Malden

Az Oscar-díjas Karl Malden hazánkban a San Francisco utcáin című sorozat révén volt ismert, de színházban is gyakorta játszott.

2009. július elsején, 97 éves korában örökre lehunyta szemét Karl Malden, adta hírül a színész családja. A férfi halála természetes okokból következett be, szerettei mindvégig vele voltak brentwoodi házában.

Karl Malden 1912–2009

– Karlnak hosszú, teljes élet adatott meg: nagyszerű, szerető család, valamint olyan karrier, amely a színházban éppúgy kiteljesedhetett, mint mozifilmekben és tévés alkotásokban – nyilatkozta az Academy of Motion Picture Arts & Sciences 1989 és '92 közötti elnökéről Sid Ganis, aki jelenleg tölti be a posztot.

Az 1912-es születésű, Mladen Sekulovich néven anyakönyvezett sztár mindig is büszke volt gyökereire, szerb származású apjára és cseh származású anyjára. Örökké fájlalta, hogy karrierje érdekében meg kellett változtatnia nevét az amerikaiak által könnyebben kimondható Karl Maldenre.

Az utolsó legendás színészek egyike

Bár eredetileg acélmunkásként dolgozott, 1934-ben elhatározta, hogy kitanulja a színészetet a Chicago's Goodman Theatre falai között, amit apja egyáltalán nem nézett jó szemmel. Édesanyja azonban támogatta ambícióit. Az ő érdeme is, hogy a nem kimondottan szépfiús vonásokkal és hatalmas krumpliorral – amit gyerekkorában állandóan betört – megáldott fiatalember korunk legendás sztárjává válhatott.

Hat évtizedes pályafutása során eleinte a Broadway színpadán mutatta meg tehetségét, majd a negyvenes évektől filmszerepeket is kapott. Bár a második világháború félbeszakította munkásságát, az ötvenes években már Elia Kazan rendezővel dolgozott együtt, akinek első sikerét is köszönhette.

Az általa rendezett 1951-es A vágy villámosáért elnyerte első Oscar-díját, majd három évre rá, A rakparton című moziban nyújtott alakításáért ismét jelölték. Az ezt követő két évtizedben számos, ma már klasszikusnak tekinthető alkotásban vállalt szerepet. A nézők olyan nagysikerű mozikban és remek sztárok oldalán láthatták, mint A vadnyugat hőskora Gregory Peckkel és Henry Fondával, A Cincinnatti Kölyök, melyben Steve McQuenn mellett bukkant fel, vagy A Poszeidon kaland, ahol Michael Caine és Telly Savalas voltak a partnerei.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hetvenes években a tévénézők is megismerték a nevét, köszönhetően a nálunk is népszerű San Francisco utcáin című zsarusorozatnak, amiben az akkor 28 éves Michael Douglas kollégáját játszotta. Alakításáért több alkalommal jelölték Emmy-díjra. Az utóbbi időben kevesebbet filmezett, a rajongók 2000-ben láthatták utoljára Az elnök emberei egyik epizódjában.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Magánélete egyedülálló Hollywoodban. 1938-ban állt oltár elé Mona Greenberggel, több mint hatvan évig tartó házasságuk pedig az egyik leghosszabb, amit az álomgyárban kötöttek.

A színészt feleségén kívül két közös lányuk, három unokájuk és négy dédunokájuk gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük