Tragikus halálesetek borzongatják meg a világot: ezért hunynak el túl fiatalon az énekesek ebben az iparágban
Szinte nincs olyan év, hogy legalább egy fiatal k-pop-sztár halála ne lenne benne a hírekben.
A tegnap esti órákban derült ki, hogy elhunyt Moon Bin, az Astro fiúbanda egyik tagja. A 25 éves énekest az otthonában találták meg, a rendőrség gyanúja szerint öngyilkos lett.
Az elmúlt években több dél-koreai sztár halálhíre rázta meg a rajongókat, mindnyájan saját kezűleg vetettek véget életüknek: köztük volt a 28 éves Goo Ha-ra énekesnő esete 2019-ben, Sulli énekesnő és színésznő 25 évesen, szintén 2019-ben hunyta le örökre szemeit a 27 éves Kim Dzsonghjon, a halála előtt még a nővérétől is elbúcsúzott, a SHINee fiúegyüttes énekesének tragédiája 2017-ben következett be. Cikkünkben utánajártunk, mégis mik állhatnak amögött, hogy ennyi idol inkább a halálba menekül.
A fiatal k-pop-sztárok halálának okai ezek lehetnek
Az elmúlt években már nem csak Dél-Koreában, hanem a világ minden pontján hódítanak a k-pop sztárok, a legnagyobb sikereket a BTS fiúegyüttes érte el, több alkalommal is körbeturnézták a világot, ráadásul számtalan rekordot megdöntöttek teljesítményükkel, a lánycsapatok közül a Blackpink a legnépszerűbb jelenleg, még a Kaliforniában megrendezett Coachella Fesztiválon is felléptek, ami azért kuriózum, mert az amerikai közönség kevésbé nyitott a nem angol nyelvű dalokra.
Sokan azért imádják a dél-korai csapatokat, mert fülbemászó és általában vidám slágereket gyártanak, persze a lírai és melankolikus dalokból sincs hiány, a klipjeik egy teljesen más univerzumba repítenek, színesek, modernek és nagyon igényesek, a sztárok nemcsak énekelnek, hanem vérprofi, jól megkoreografált táncokat is előadnak. Ha nyilvánosan megjelennek, mindig fülig ér a szájuk, annyit mosolyognak, pont ezek miatt ironikus, hogy mennyien meghalnak ebben az iparban.
De miért is alakult ez így ki? Elsősorban a kiadóik óriási nyomást gyakorolnak az idoljaikra. Teljesen másképp működnek, mint Nyugaton. Náluk az a szokás, hogy rendszeresen tartanak meghallgatásokat, ahova már kiskamaszok is eljárnak annak érdekében, hogy pár év múlva debütálhassanak szólóban vagy egy popcsapatban.
Ha látnak potenciált a fiatalokban, felveszik gyakornoknak. Ebben az időszakban megkezdik a kiképzésüket, amely elég spártai módszereken alapul, lényegében megfosztják őket a gyerekkoruktól, hiszen innentől kezdve nem élhetik az átlagos életüket, nem tölthetnek többet annyi időt a szeretteikkel, mint azelőtt.
Reggeltől estig szigorúan beosztják az idejüket, rengeteg ének- és táncóra van, szabadidőből viszont nincs sok, emellett, ha a gyakornokok nem beszéli tökéletesen a nyelvet, akkor azt is meg kell tanulniuk, így járt a thai származású Lisa is, aki a Blackpink énekesnőjeként robbant be a köztudatba. Folyamatosan fel kell lépniük a kiadó képviselői előtt, akik bizony nem tartják magukban kemény kritikáikat. Ez már eleve lelkileg megterhelő, sokan már itt feladják, hogy egy napon sztárrá váljanak.
A debütálás után sem válik könnyebbé az életük, számtalan szigorú szabályt be kell tartaniuk, amelyeket a szerződésükben is meghatároznak: hivatalosan nem járhatnak senkivel, ez azért van így, mert azt akarják elérni, hogy a rajongók azt higgyék, kedvencük szíve csakis az övéké, hivatalos eseményeken nem kommunikálhatnak ellenkező neműekkel, oda kell figyelniük az alakjukra, akár még kemény diétára is kötelezhetik őket, nem kerülhetnek botrányokba, oda kell figyelniük, hogy az imázsuk mindig pozitív maradjon, a telefonjaikat bármikor leellenőrizhetik a menedzsmentnél, és ha találnak rajta bármi nem odaillőt, kemény megtorlás a vége. Lényegében mindenben tökéletesnek kell lenniük, és sosem mutathatják ki, hogy van egy törékeny oldaluk is.
A fiatal huszonévesek nem feltétlenül bírják ezt a nagy nyomást lelkileg, így elég gyorsan összeomolhatnak, és depressziósok lehetnek.
Ha be is futnak, pár év után nem feltétlenül maradnak továbbra is köztudatban, mert a kiadók közben kitermelik az újgenerációs tehetségeket, akikre lecserélik őket. Lényegében futószalagon legyártják a csapatokat, amelyeket addig használnak ki, amíg gazdaságilag megéri nekik. Aki egyszer felér a csúcsra, majd leesik onnan, nem feltétlenül tud onnan újra talpra állni, így inkább a könnyebb utat választhatja.
A másik fő gond az online zaklatás. Gondolj bele, mit éreznél, ha a Facebookon egy fotód alatt valaki valamilyen nyomdafestéket nem tűrő kommentet hagyna? Nyilván nem esne jól, még akkor sem, ha nem is ismered az illetőt. Az idoloknak számtalan bántást el kell viselniük, ugyanis egyes rajongók mindenbe belekötnek. A BTS énekese, Jimin többször kapott halálos fenyegetést a közösségi médiában, ami szintén elég durva és ijesztő.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Dél-Koreában elég magas az öngyilkossági ráta.
Tőlük búcsúztunk 2022-ben
Képes összeállításunkkal a 2022-ben elhunyt hírességekre emlékezünk.
A népszerű színésznő titkolta halálos betegségét - Sztárok, akik 2022-ben hunytak el
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.