De hát megcsalta! Mégis visszafogadta hűtlen kedvesét a bájos színésznő

Jessica Biel és Justin Timberlake adnak még egy esélyt kapcsolatuknak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mi is beszámoltunk róla, amikor idén március elején beigazolódott a pletyka, miszerint négy éve tartó párkapcsolat után Justin Timberlake és Jessica Biel szakított egymással.

A hírt szóvivőjük egy tipikusan sablonos közleményben hivatalosan is megerősítette, nem sokkal később pedig megérkeztek azok a beszámolók, melyek szerint a 30 éves amerikai énekes fűvel-fával megcsalta barátnőjét.

Sok nő neve felmerült

Az N'Sync egykori énekesét 2010 őszén már meggyanúsították azzal, hogy összeszűrte a levet Olivia Munn-nal, akit szeptember végén ugyanabban a hotelben szállásoltak el, mint a sármos szívtiprót.

A US Weekly azonban további hűtlenkedéseit is leleplezte, a bulvárlap tudni véli, hogy Justin Timberlake romantikus viszonyba került Kate Hudsonnal és egy Las Vegas-i fodrásznővel is, de Rihanna és Ciara neve is felmerült.

Bármi legyen is az igazság, a legfrissebb hírek szerint nagyon úgy tűnik, hogy Jessica Biel néhány hónap után megbocsátott kedvesének, mivel mindenképpen szerette volna visszakapni expasiját.

Együtt vacsoráztak

- Nagyon sokat beszélgettek, és úgy döntöttek, hogy újra nekifutnak. Jessica tényleg vissza akarta őt szerezni, Justin pedig rádöbbent, hogy egyedül mégsem olyan jó, mint elsőre gondolta - osztotta meg információit egy bennfentes a lappal.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a sztárpárt július 3-án együtt látták Torontóban - a Black Hoof nevű étteremben tacót ettek, szóval könnyedén elképzelhető, hogy románcuknak még tényleg nincs vége.

Kapcsolatuknak egyébként az sem tett túl jót, hogy Justin Timberlake a Rossz tanár című vígjátékot Cameron Diazzal közösen forgatta, akivel 2003 és 2007 között élt párkapcsolatban.

Ezt is szeretjük