Julia Roberts 3 hét randizás után ment hozzá első férjéhez: nem tartott sokáig a házasságuk
Julia Roberts és Lyle Lovett nem vártak sokat az esküvővel.
Julia Roberts már 2002 óta él boldog házasságban Daniel Moder operatőrrel, a férfival három szép gyermeket nevelnek.
Nem Moder volt az első férfi, akivel összekötötte az életét a színésznő, még a '90-es években belement egy házasságba Lyle Lovett zenésszel.
Julia Roberts és Lyle Lovett házassága nem tartott sokáig
1992-ben a közös barátaik mutatták be őket egymásnak, ugyanebben az évben mind a ketten szerepeltek A játékos című filmben. Ennek ellenére csak 1993 júniusában kezdtek el randizni egymással. A színésznő Lovett nagy rajongójának számított, így neki már első pillanattól kezdve szimpatikus volt a férfi. Amíg csak randiztak, hét napnál többet nem töltöttek el együtt, ami elég kevésnek számít, bármennyire is komolyak az illető szándékai.
A hónap végén összekötötték az életüket egy kisvárosban, Indianában, ez a lépésük meglepte az egész világot. Mindössze 72 óra alatt tervezték meg az egész ceremóniát, nem volt egyszerű dolguk, mert figyelembe kellett venniük az elfoglalt beosztásukat is, írta meg az InStyle magazin. Már az esküvőjük napjának estéjén Lovett fellépett, azon a koncertjén jelentette be a közönségnek, hogy megnősült, és elmondta, ez élete legboldogabb napja.
A házasságuk nem tartott sokáig, 1995 márciusában jelentették be, hogy elválnak, bár a nyilvánosság előtt sosem árulták el a szakításuk pontos okát, az azonban tény, hogy keveset látták egymást, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy nem működött a kapcsolatuk. Nem mellesleg 1994-ben Juliát összeboronálták Ethan Hawke-kal, miután arról cikkeztek a lapok, hogy elmentek kettesben táncolni egy New York-i klubba.
Lovett-től végül békében vált el.
- Már nevetségesnek számít, mennyire barátságosan ment az egész. Persze mindenki azt gondolja, ha két ember kedvesen viselkedik egymással, biztosan örökké együtt maradnak, de ez a kettőnk esetében nem így volt megírva - ezt Roberts a Los Angeles Timesnak mesélte 1995 augusztusában.
A színésznő 25 éves volt az esküvőjük idején, és csupán 27, amikor elváltak, bár sokan azzal támadták, hogy ilyen fiatalon óriási hibát vétett, és meggondolatlanul cselekedett, Roberts ezekkel a véleményekkel nem ért egyet.
- Ez sosem volt hiba, túl sok csodás dolog született ebből - fogalmazta 1999-ben a New York Daily Newsnak.
Az énekes 1997 óta April Kimble párja, és persze Roberts is megtalálta élete szerelmét Daniel Moder személyében a 2000-es évek elején. Előtte Benjamin Bratt színész párja volt, de a '90-es években randizott Matthew Perryvel is.
Julia Roberts lánya
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép Julia Roberts ritkán látott lánya.
Julia Roberts 16 éves lányából szép tinédzser lett: Hazel először lépett a vörös szőnyegre
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció