Jude Law fia olyan jóképű, mint az apja: Raff követte apja nyomdokait
Raff ugyanolyan sármos, mint Jude Law, és ugyancsak a színészetet választotta.
Raff Law, teljes nevén Rafferty Jellicoe Frost Law 1996-ban látta meg a napvilágot. Híres apja nyomdokaiba lépve ő is a színészi karriert választotta, de amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy külsőre is mennyire hasonlít rá.
Jude Law fia
Jude Law összesen hét gyermek édesapja, akik négy különböző édesanyától születtek. Közülük a legidősebb elsőszülött fia, Raff, aki 29 évesen ugyanúgy a rivaldafényben van, mint édesapja. Ráadásul le sem tagadhatnák egymást, a fiatal színész kiköpött mása híres apjának.
Csupán hatéves volt, amikor első szereplésére sor került egy iskolai darabban, később pedig egyre több filmben tűnt fel. 2020-ban apjával együtt szerepelt egy rövidfilmben, ami elnyerte a Spirit of The Festival díjat a Raindance Filmfesztiválon. Nem ez volt az első, amikor együtt dolgoztak, a 2010-es Végrehajtókban ő alakította apja karakterének kiskori énjét.
Nem a színészet az egyetlen, amiben sikeres. Zenei karrierjét tekintve az Outer Stella Overdrive együttes tagja Kelvin Buenó mellett, akit nővére, Iris mutatott be neki. A zenekar 2018-ban adta ki debütáló kislemezét.
Ezen kívül modellként is dolgozik, amit szintén nem ma kezdett. Még tinédzser volt, amikor erre a pályára lépett, 2016-ban már a L’Officiel Hommes Netherlands magazin címlapján szerepelt. Ezen kívül olyan nagy nevű divatházak kérték fel eddig modellnek többek között, mint a DKNY, a Dolce and Gabbana vagy a Valentino.
Mindez egyáltalán nem véletlen, lehengerlő sármjával ugyanúgy megdobogtatja a női szíveket, mint édesapja, akire valóban elképesztően hasonlít fia.
Alain Delon szívtipró fia és lányunokája a vörös szőnyegen: Anthony apja sármját örökölte
Alain Delon fiáról és egyik unokájáról közös kép készült.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- pierce brosnan
















