18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Hitted volna? Sötét titkok lappanganak Angelina Jolie múltjában

Angelina Jolie egy interjújában múltja legsötétebb eseményeiről is lerántotta a leplet.

A megkomolyodva példás családanyává váló Jolie elárulta, hogy 14 évesen komoly lázadó volt. A színésznőről eddig is köztudott volt, hogy kamaszkora kifejezetten zűrösen alakult.

Drogokkal kísérletezett, önértékelési zavarokkal küzdött, és határozottan önpusztító életmódot folytatott – például rendszeresen ejtett sebeket magán.

Most azonban Jolie egy interjúban elárulta, hogy az eddig ismert részleteknél is veszélyesebb életet élt, hiszen 14 évesen akkori partnerével, egy punk sráccal kipróbálták a kőkemény szado-mazo szexet is.

- Ez még számomra is veszélyes volt, hogy így visszagondolok rá. Előfordult az is, hogy a késeket élesben használtuk, és vágásokat ejtettünk egymás testén, majd a vért lenyaltuk – vallott a színésznő zűrös időszakáról.

A példás családanya azzal magyarázta lázadó természetét, hogy ki akart törni abból a világból, melyben felnőtt. A tinikori szado-mazo játékoknak a mai napig van nyoma: mikor egyszer barátja pengével végigrajzolta az állát, mélyen megvágta – az elhalványult heg még ma is emlékezteti Jolie-t fiatalkori vad életére.

Jótékony anya a vad lázadóból

Jolie élete 180 fokos fordulatot vett, mikor már elismert színésznőként felszámolta Billy Bob Thorntonnal való házasságát, és örökbefogadta az akkor még pici Maddoxot. Két újabb adoptált gyermeke mellett saját kislánya született Brad Pitt-től, energiáit pedig az önpusztítás helyett jótékonykodással éli ki.

Angelina Jolie élete képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
A gyönyörű filmcsillag múlt héten Irakban tartózkodott az ENSZ jószolgálati nagyköveteként, ahol az ott állomásozó amerikai katonai vezetőkkel találkozott.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Jolie megtudta, hogy az amerikai megszállás nyomán kétmillió menekült van az országban, melyeknek kétharmada 12 éven aluli gyermek. Ennek okán a színésznő szót emelt az árvák érdekében, és konkrét akcióra buzdított minden illetékest.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük