Egy év alatt végzett vele a májrák! Otthonában elhunyt a közismert énekes

John Walker alapította a Walker Brothers nevű együttest.

2011. május 7-én, Los Angeles-i otthonában, 67 évesen, rákban elhunyt John Walker amerikai énekes-dalszerző-gitáros, olvasható hivatalos honlapján. A betegség néhány hónap alatt felemésztette szervezetét: 2010-ben diagnosztizáltak ugyanis nála májrákot.

John Walker eredetileg John Joseph Maus néven látta meg a napvilágot 1943. november 12-én New Yorkban. Gyerekkorában szaxofonozni, klarinétozni és gitározni tanult, 11 évesen pedig a színészetbe is belekóstolt: különféle tehetségkutatókban és sorozatokban szerepelt.

Tinédzserként kezdte pályafutását

Az ötvenes évek végén közeli barátságba került a rock & roll műfajának úttörő énekesével, Ritchie Valensszel, aki tragikusan fiatalon, repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el - temetésén John Walker is ott volt tiszteletbeli koporsóvivőként.

A Walker nevet 17 éves korában kezdte el használni, mert megelégelte, hogy az emberek nem tudták rendesen kiejteni az igazi nevét.

Az évtized második felében már a testvérével közösen alapított John and Judy nevű együttesben zenélt, 1964-ig dolgoztak együtt.

Szupersztárok lettek Angliában

John Walker 1964-ben alapította meg Scott Walkerrel és Gary Leeds-cel közösen a Walker Brothers nevű együttest. Ennek köszönhette ismertségét, igaz, elsősorban Angliában sikerült befutniuk: a hatvanas évek második felére a Beatles és a Rolling Stones mellett ők voltak a legnépszerűbb együttes.

Az együttes 1968-ban oszlott fel először, ezt követően Walker szólókarrierbe kezdett. 1974-ben álltak össze újra, három lemezt rögzítettek, majd 1978-ban, miután szerződésük lejárt, másodszor is - ezúttal véglegesen - elváltak útjaik.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

John Walker négyszer házasodott meg élete során, és három gyermeke született. 1965-ben vette feleségül Kathy Young énekesnőt, akitől három évvel később vált el, 1971-ben Julie Parker-Cannt vezette oltár elé, 1980-ben pedig Brandy Nielsent. Utoljára 2004-ben nősült meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük