Elhunyt Jiří Menzel Oscar-díjas rendező - A 82 éves sztár halálhírét felesége jelentette be

82 éves korában elhunyt Jiří Menzel, a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja.

Jiří Menzel meghalt

Elhunyt Jiří Menzel, világhírű cseh rendező. A 82 éves, Oscar-díjas művész halálhírét a felesége, Olga Menzelová jelentette be a Facebook oldalán. A cseh sajtó értesülései szerint a haláleset szombaton történt.

Színészként közel 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat.  Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet.

Jiří Menzel Prágában látta meg a napvilágot 1938. február 23-án. A filmipar a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakjaként tartja őt számon. A rendező a prágai Művészeti Főiskolán szerzett filmrendezői diplomát 1962-ben, majd a Csehszlovák Híradónál asszisztensként dolgozott egy évig. 1965-ben helyezkedett el rendezőként a Barrandov Studiosban, ekkor készítette első rövidfilmjeit is. A '70-es években Svédországban, az NSZK-ban és Svájcban is rendezett.

A cseh filmrendező sok ismert magyar művésszel ápolt szoros barátságot, aminek hála több magyar filmben szereplőként is láthattuk. Így tűnhetett fel Böszörményi Géza 1981-es, Szívzűr című játékfilmjében, ahol többek között Udvaros Dorottyával is együtt játszott, illetve Szabó István Az ajtó című filmjében 2012-ben, ahol ő alakította a sebészt. 

GettyImages-181709000
Fotó: Valerie Macon / Getty Images Hungary

Hazánkban több sikeres színdarabot is rendezett. Tanított a londoni filmiskolán, 2004-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést kapott. 2017-ben, a 14. Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták.

Magyarként olyan filmalkotásokért lehetünk neki hálásak, mint az édesbús, tragikomikus szemléletű Szigorúan ellenőrzött vonatok, mely filmjéért 1966-ban Oscar-díjat kapott. Az újabb világsikert a Sörgyári capriccio hozta meg Menzel számára, melyet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon különdíjjal jutalmaztak, de Arany Oroszlán-jelölést is kapott. Az 1985-ben készült, Az én kis falum című Menzel-film minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka lett. Ugyanez a film 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára.

A 82 Jiří Menzel két kislány, Karolina és Eva édesapja volt. A filmrendezőt 2017. november 21-én kórházba szállították miután visszajött külföldi pihenéséről. A találgatások szerint agyhártyagyulladás lehetett a háttérben. A család és az orvosok szigorúan bizalmas ügyként kezelték Menzel betegségét.  A rendezőn akkor sürgős, több órás agyműtétet hajtottak végre az orvosok, de súlyos állapota miatt mesterséges kómába kellett helyezni. Végül egy hónappal később felébredt, majd távozhatott a kórházból.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük