Tragikus! Tévénézés közben meghalt a népszerű showman

Jimmy Deant a felesége csak egy pillanatra hagyta magára, ám amikor visszament hozzá, a férje már nem élt.

2010. június 13-án, az esti órákban elhunyt Jimmy Dean színész, countryénekes és kolbászkirály, adta hírül az AP hírügynökség.

A 81 éves hírességnek korából kifolyólag voltak ugyan egészségügyi problémái, ám összességében jól volt, ezért feleségét valóságos sokként érte a halála.

Hirtelen halt meg

Mint az asszony elmesélte, férje a tévé előtt ült, és jóízűen  falatozgatott. A nő egy idő után kiment a helyiségből, és mire visszatért, párját már eszméletlen állapotban találta. A kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az 1928-as születésű Jimmy Dean szegény családból származott, és a kilencedik osztály után a középiskolából is kimaradt. Mégsem kallódott el, helyette a szórakoztatóiparban helyezkedett el, ahol a nevével fémjelzett show-jával nagy sikereket ért el az ötvenes és hatvanas években.

Bár a színészettel szintén megpróbálkozott - felbukkant többek között a Gyémántok az örökkévalóságnak című Bond-filmben is -, countryénekesként népszerűbb lett. Big Bad John című slágerét, amit állítólag két óra leforgása alatt írt egy, a barátait megmentő szénbányászról, 1961-ben Grammyvel jutalmazták.

Showman és kolbászkirály

Dean azonban nem elégedett meg a szórakoztatóipar adta hírnévvel, 1969-ben megalapította a Jimmy Dean Meat Co. húsüzemet, és hat hónap után beindult az üzlet: ennek köszönhetően a kolbászkirálynak is becézett sztár a kilencvenes évekre 75 millió dollár összvagyonnal rendelkezett.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezért aztán megtehette, hogy visszavonuljon, így ideje nagy részét Richmond közeli birtokán töltötte, ahonnan a pénzügyeit igazgatta, és ahol gyakran vitorlázott, vagy éppen bámulta a naplementét.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A sokoldalú Jimmy Deant felesége mellett három gyermeke és két unokája gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük